Az én 496-os kihívásom

Pár éve az egyik futós csoportban egy srác azt találta ki, egy hónapon át minden nap lefutja az adott nap számát kilométerben. Tehát elsején egy kilométert, másodikán kettőt és így tovább, 31-én már 31-et. Ezt így összeadva 496km jön ki, ami elég durva. Főleg azért, mert kifejezetten egyenetlenül oszlik el a terhelés: az első héten csupán 28km, az utolsó 7 napban viszont már 196. Durva. Sajnos a srácnak nem sikerült, ha jól emlékszem 3-4 nappal a vége előtt kiszállt. Viszont azóta dédelgetem a gondolatot, hogy nekem is meg kellene próbálni egyszer. Elég őrülten hangzik, hogy kipróbáljam, végül is egyszer élünk, miért ne...

Akármennyire is bele akartam vágni, valahogy mindig is tologattam. Nem éreztem készen rá magam, túl komolynak, túl nehéznek és veszélyesnek tűnt a feladat. Akit csak megkérdeztem, mindannyian a sérüléstől féltettek. Szóval jó lenne, persze, deeee... majd. Majd a következő hónapban. Aztán majd ha vége a nyárnak. Nem jó, jön a maratonszezon, majd utána. Oké, jön a tél, nincsenek versenyek... áh, de karácsony, újév, nem lehet... ismerős, igaz? A tökéletes recept arra, hogyan ne vágjunk bele valamibe soha az életben.

Aztán tavaly szinte egyszerre két dolog is történt. Belebotlottam a Csupasporton egy posztba, és kiderült, több honfitársam is teljesítette már ezt a kihívást. Vincze András például minden napról külön posztot írt. Valahol linkelték Sean Conway fantasztikus videóját is, ami az utolsó lökést adta: 2023 január 1-én nekiállok én is. Ráadásul a Futótűzből csatlakozott hozzám Gáti Levente is, így egymást motiválva, erősítve könnyebbek tűnt a dolog.

Közben kapóra jött, hogy a Spuritól kölcsönkaptam tesztelésre egy Puma Deviate Nitro 2 futócipőt, és jó alkalomnak tűnt egy hosszútávú teszteléssel egybekötni a kihívást. Azt már decemberben megtudtam a Pumáról hogy kifejezetten gyors futásokhoz jó igazán, így volt bennem némi kétely, hogy biztos jó választás-e. Hat perces tempóval mondjuk nem volt túl jó futni benne, és bizony fogalmam sem volt, a kihívás felétől milyen tempót fogok tudni tartani.

Egy picit tartottam az időponttól is. Január, tehát hideg lesz. Brrr, utálok hidegben futni. Sötét lesz, sokszor, főleg a vége felé munka előtt vagy után tudok majd futni, fejlámpával. Nem szeretek sötétben futni. Na nem baj, így csak még izgalmasabb lesz. Sean a videóban egyszer éjjel 1-kor vágott neki, és mosolygott. Nem azért mert jó volt, hanem mert... hihetetlen alázattal és tisztelettel viseltetett a kihívás iránt. Ez aztán elég komoly motivációt adott. Sean minden napot különlegessé tett, minden futása más miatt lett emlékezetes. Nem a tempót hajszolta, ellenben volt hogy megállt fát ültetni. Hihetetlen. December végén már tűkön ültem, annyira vártam hogy nekivághassak. És persze annyira tartottam is tőle.

Következzen most a 31 nap egyetlen posztba sűrítve. Gondolkodtam rajta hogy minden napról külön bejegyzést írok, de végül voltak olyan napok, amelyeken tulajdonképpen semmi érdemleges nem történt. Kimentem, futottam egy jót, nyújtottam, kész. El lehet intézni három sorból, emiatt nem akartam külön posztolni.

1. nap: 1km, összesen 1km

Földi Zsuzsival vágtunk neki a híres "Bé körnek". Ez egy kb. 2.3km hosszú futókör, amelyből mindössze egyetlen kilométert tettem meg. Teljesen nyugodt tempóval, valahol 5:40 környékén futottuk le - aztán még "játékon kívül" rátettünk négy másikat is. Miért? Mert bennem volt, hogy ha már 496, akkor olyan nincs hogy ne kerekítsem fel 500-ra. Még soha nem volt 500-as hónapom (400-as se), és tudtam hogy az utolsó nap amikor a 31-et futom, nem fog jól esni rátenni még négyet. Így inkább most megfutottam, amíg nem okozott gondot. A plusz négy is hasonló tempóval ment, végig dumáltunk, kifejezetten ünnepélyes hangulata volt az egésznek. Te jó ég, hát elkezdődött...

2. nap: 2km, összesen 3km

Szintén Zsuzsival futottam, neki egy 10-es edzés volt előírva, ebből két kilométert futottunk együtt. Vicces volt, a Strava szerint a relative effort 3 lett, a pulzusom meg alig ment 120 fölé. Már úgy mentem volna, csapattam volna, de Zsuzsi okosan visszafogott. "Ne fusd el az elejét", oly sokszor halljuk ezt Attilától a BSI versenyek előtt. Hát most pont így voltunk vele: két kilométert olyan könnyű volna gyorsan letudni, ugyan mi baj lenne belőle? De inkább csak visszafogottan, nyugodtan futottam, ráérünk még a hősködésre...

3. nap: 3km, összesen 6km

Ez ma szóló futás volt. Tök jó, a lábamon a Puma mintha hangosan üvöltött volna, követelve hogy végre hadd mutassa meg, mit tud. Hmmm... alig pár sorral feljebb írtam róla, nem kéne elfutni az elejét. Dehát a Puma... a Puma kívánja a tempót! Legyen hát, majd alaposan nyújtok utána. Nos kérem... Ez kemény lett. Oké, mindössze három, de akkor is... indultunk valami 4:30 körüli bemelegítésről, ahonnan aztán a vége 3:37 lett. Wow, ez nagyon rendben van! Eszméletlen jó érzés vágtatni ebben a cipőben, egyszerűen kívánja a sebességet. Ilyenkor jön elő igazán, mit is tud. Tök jó, nagyon élveztem ezt a három (és fél) kilométert.

4. nap: 4km, összesen 10km

Zsuzsi, mint nálam jóval tapasztaltabb futó, érthető módon kicsit megdorgált az előző napi száguldozás miatt. A mai futást megint csak egyedül követtem el, de igyekeztem megfogadni a szavait. Az első kilométeren beálltam egy számomra kényelmes tempóra, aztán csak annyi dolgom maradt, hogy a maradékot ugyanezen a szinten tartsam. Eredmény: egy másodpercen belül maradt mindegyik kilométer tempója. Wow, ez megint egy tök jó futás lett!

5. nap: 5km, összesen 15km

Ezt ma megint csak Zsuzsival futottam együtt. Sötétben indultunk-érkeztünk, alapvetően könnyed, beszélgetős futás lett belőle. A pulzusom valahol 128 körül lett átlagban, annak ellenére, hogy a legvégét igencsak megtoltam, azt hiszem 3:40 körüli tempóval fejeztem be. Picit beleborzongtam, hogy még csak 15 kilométer telt el, és elképzelhetetlenül sok van még hátra...

6. nap: 6km, összesen 21km

Hú... 21km egy félmaraton, máskor alig több mint másfél óra kell hozzá, most meg hatodik napra jön össze ennyi. Mint a zabolátlan kiscsikó, úgy éreztem magam. Menjünk már, fussunk már, toljuk, vágtassunk! Megint egyedül indultam el, és bár megfogadtam hogy nem fogok rosszalkodni, ez nettó egy perc alatt semmivé foszlott. Gyakorlatilag végig fokoztam ezt a futást, az utolsó kilométer 3:46 lett. Eléggé szétfutottam magam a végére, lett volna még párszáz méter hazáig, de képtelen lettem volna hasonló ütemben fokozni, úgyhogy ahogy elcsippantotta az órám a hatost, megállítottam. Vegyes érzéseim voltak a futás után: egy ilyen kihívás során ilyen profilt futni nettó baromság. De ha már nekimegyek, akkor nem kéne ennyire fokozni. De ha már fokozom, nem kéne abbahagyni párszáz méterrel a vége előtt. Mondhatni... kudarc. De basszus Taki, eszednél vagy? Hogy lenne ez kudarc??? Alapvetően egy tök jó gyors, 4:23-as átlaggal megfutott hatos van mögötted, legyél rá büszke, és fogd vissza magad!

7. nap: 7km, összesen 28km

Szombat lévén Zsuzsival kimentünk a szigetre, hogy lenyomjunk egy tízest. Ebből én hetet fogok logolni, a maradék három "játékon kívül" megy majd. Reggel szépen össze is pakoltam mindent: futónadrág, póló, hosszú ujjú, karszár, kompressziós szár, sapi, minden ami kell. Egyedül a cipőt felejtettem el, és erre csak akkor derült fény amikor a szigeten kinyitottam a csomagtartót. Miaf... basszus. Akkor most hogyan? Zsuzsi javasolta hogy menjünk haza, fussunk a Bé körön inkább. De ha egyszer végre itt vagyunk, inkább lefutom utcaiban, mezítlábas stílusban, mintha a Five Fingers lenne a lábamon. Kicsit kockázatos húzás volt, lévén ebben a cipőben még az életben soha nem futottam, valamint a mezítlábas stílus alaposan igénybe veszi a vádlimat. Reméltem, nem lesz belőle komolyabb gond. Nos... a futás tulajdonképpen egészen jól ment, belecsempésztünk egy nagyon enyhe fokozó profilt. Kicsit nehezemre esett, a második körben azért már éreztem a vádlim (utoljára több mint fél éve futottam mezítláb), illetve 4km felett elkezdtem érezni egy-egy vízhólyagot, mindkét nagylábujjamon. Sebaj, ha komolyodik, lelassítunk, esetleg leveszem a cipőm és tényleg mezítláb futok. Szerencsére erre nem került sor, viszonylag gyorsan befejeztük a második kört is, így meglett a 7+3 kilométer. Eredmény: érzékeny vádli, összesen négy vízhólyag, de egyik sem túl komoly. És az érzés, hogy voltam olyan kemény arc, hogy megfutottam utcaiban a hetest. Utólag azért ez egy kicsit nevetséges...

8. nap: 8km, összesen 36km

Ebből a futásból az első három kilométert társaságban futottam, utána váltottam át a saját tempómra. Kicsit bennem volt még az előző nap nyoma, sajogtak, égtek a vízhólyagok. Igyekeztem úgy futni, hogy ne nagyon terheljem őket, ugyanakkor nem nagyon akartam változtatni a stílusomon, nem szerettem volna olyan izmokat terhelni, amelyek erre nem voltak felkészülve. Megmondom őszintén, vártam a végét, nem volt éppen a kedvenc menetem.

9. nap: 9km, összesen 45km

Ezt a régi edzőköröm rövidített változatán futottam meg. Egyedül, sötétben, esőben, ahogy azt (nem) szeretem. Tudtam az elején hogy lesznek ilyen alkalmak, és azt is tudtam hogy még egy óráig sem fog tartani, és túlleszek rajta. Úgyhogy "pofa súlyba, egyik láb, másik láb", ahogy a nagyok mondják. Annyival fűszereztem meg ezt a futást, hogy enyhe fokozó profilt, és picit nagyobb tempót adtam neki. Így a végén 4:38-as átlag jött össze. A pulzust nem is nagyon néztem, a tempó most fontosabb volt. Elszámoltam magam csaknem ötszáz méterrel, ezt aztán 4 percessel raktam meg a végén. Jól esett (az eső is).

10. nap: 10km, összesen 55km

Tíz kilométer, ezek lassan már azok a távok, amiket annak idején Barát "Gizibé" Gabi is futtatott velem. Az elején, persze. Mindenesetre úgy voltam vele, innen már illik komolyan venni a távokat, nem akartam elfutni magam. Időben csaknem az egyharmadnál járunk, de távban... még nyolcszor ennyi van hátra, te jó ég... Ehhez képest csaknem ugyanazt az útvonalat futottam le, ugyanúgy sötétben, esőben, fejlámpával, épp csak picit lassabban. Most 4:44 lett az átlag, ami azért még mindig jóval gyorsabb mint amit terveztem a kihívás során, dehát egyszerűen ez esett jól.

11. nap: 11km, összesen 66km

Ez ma egy kifejezetten fegyelmezett, összeszedett futás lett. A tempóm ugyan még mindig gyors volt, viszont végig megtartottam az első kilométer tempóját, mintha csak iramfutó lennék. Ma nagyon későn tudtam csak nekivágni, elég nehéz, sűrű nap volt mögöttem, jó érzés volt kiszellőztetni a futással a fejem. Szerencsére ma az eső sem esett. Ezt a mai futást kifejezetten élveztem, jó érzés volt hogy képes voltam az önfegyelemre.

12. nap: 12km, összesen 78km

Juhú, adjunk egy szép nagy pofont a tegnapnak! Amennyire fegyelmezett voltam tegnap, annyira hülye ma. Bár ez így nem igaz, mert ugyan fokozóra sikeredett, de a kilométereket nagyon szépen, egyenletesen gyorsítottam. Tök jól illeszkedik mondjuk egy edzésterv nagyszopó hetébe, de NEM egy 496-os kihívás elejébe. Nagyon nem. Mindegy... beépül. Szerencsére izomláz vagy görcs nyomokban sem maradt a 4:36-os tempó ellenére sem. Vissza kéne venni a tempót...

13. nap: 13km, összesen 91km

Ah, végre nappal futottam, tök jó! Ezt a mait a Vízmű védterületén toltam végig, ez egy forgalomtól (és zajtól) elzárt aszfaltos út, nagyon szép, fás-bokros környezetben végig. Ha csak az északi felét futom meg, az hajszálpontosan 13-ra adja ki. Gyerünk hát. A tegnapi napból annyi azért megmaradt, hogy kicsit túltoltam, szóval vissza kéne venni. Megint előjött belőlem az iramfutó, és az első kilométert nem számítva, szép egyenletesre sikeredett ez a futás. Az átlag még mindig 5 perces alatti, de mit csináljak, ha egyszer jól esik...

14. nap: 14km, összesen 105km

A tegnapi nap pepitában. Azaz mégsem, az átlagtempóm gyorsabb lett (4:42), a futás pedig még egyenletesebb. És a pulzusom is egész jól alakult. Tetszett, az az igazság. Minden futás után gondosan nyújtani szoktam (legalábbis a kihívás kezdete óta), valószínűleg komoly hatása van abban, hogy ilyen könnyedén mennek ezek a tempók, különösebb probléma nélkül.

15. nap: 15km, összesen 120km

Ma a szigetre mentünk futni. A kihívás alatt ez lett az egyik legdurvább futásom. Időben majdnem a felénél tartunk, gondoltam meglepem magam egy tempósabb menettel. Bár őszintén szólva... sokkal nagyobb szerepe volt az egómnak abban, hogy ilyen gyorsra sikerült. Amikor elindultam, épp elfutott mellettem egy srác, gondoltam felveszem a tempóját és vontatom magam vele egy darabig. Csakhogy sokkal gyorsabban ment mint ahogy én akartam. Na nem baj, akkor gyorsabban futunk. Ez ment is egy darabig, szegény srác hallotta hogy ott lihegek a nyakában, és egy darabig próbált gyorsítani. Vele maradtam, addigra bemelegedtek a lábaim, nem volt annyira nehéz tartani a tempóját. Aztán valahol 4km körül szerintem túl gyors lett neki, hörögve szedte a levegőt és visszalassult, hagyott elmenni. De ott maradt még mögöttem. Na nee, ha arc, akkor legyen arc, majd én megmutatom... fú, így utólag de gáz ez az egész. Ez önmagában is eléggé gagyi, de mindezt egy 496-os kihívás kellős közepén... annyira amatőr. De valahogy mégis, ez nagyon én voltam, és nagyon jól esett. Az első körnek pikk-pakk vége lett, maradt még kettő. A második körben aztán kezdtem érezni hogy sok a tempó, de onnan már nem akartam visszalassulni. Gyorsan csináltam egy szokásos leltárt: nem fáj semmi, nincs görcsre utaló jel, mindössze fáradok, de azzal meg nem kell foglalkozni, gyerünk tovább. Majd otthon a nyújtás idejét megduplázom, és hengerezek. Valamint innentől kezdve, a 16. naptól nem kell 5 perces alá menni, és nem lesz baj. Mindenesetre a tempót tudtam tartani a harmadik kör végéig, és egy (számomra) elég gyors, 4:25-ös tempójú 15km-t hoztam össze. Büszke vagyok rá, még akkor is ha tulajdonképpen az egész a cerka méregetéséről szólt.

16. nap: 16km, összesen 136km

Megvan a 16. nap, ezzel túlvagyunk a félidőn (de nem a féltávon, sőt). Ez ma egy fejlámpás, borongós-esős, délutáni csúcsforgalomban elkövetett futás volt, így hát önkéntelenül is belecsempésztem egy kis játékot. És milyen jól tettem! Amennyire “nemszeretem” futásnak indult, annyira bulifutás lett már a közepén. Az utolsó kilométeren teli szájjal vigyorogtam. A tempót hagyjuk is, utólag csak fogom a fejem miatta. Persze hogy túl gyors lett, basszus. Hogyan fogom bírni így a végén? Mindenhonnan azt hallom, vegyek vissza, sok lesz, gyors lesz ez így. De mégis... valahogy úgy érzem, ezek a 4:30 - 4:40 közötti tempók most koránt sem olyan izzadságszagúak, mint mondjuk egy hónapja. Nem azt mondom hogy könnyű, de egyáltalán nem esik nehezemre ilyet futni. Hát... 16. nap, 136. kilométer, szevasz!

17. nap: 17km, összesen 153km

A mai futás picit már nehezebb volt, azért lassan kezdem megérezni a folyamatosan növekvő távokat. Bár mégis inkább a kifejezetten hideg és erős pofaszéltől szenvedtem, 7 és 14km között, ez nem volt túl kellemes. Ezt a futást is a Vízmű védterületén toltam végig, hát ott nem sok széltől védett szakasz van. A másik probléma, amit később kezelnem kell: alig 14 órája fejeztem be az előző futást. Az egy esti menet volt, most viszont reggelre időzítettem a futást. Nem lesz ez így jó, amúgy is baromi karcsú a regeneráció két menet között, ha ezt még megfűszerezem azzal hogy más-más napszakban futok, azzal lehet gyorsan pontot teszek a kihívás végére. Ezt jó lesz észben tartani; elhatároztam hogy innentől kezdve igyekszem a reggeli órákra időzíteni a futásokat. Ezzel együtt, minden nehézsége ellenére is nagyon élvezem ezt a kört. Pozitív hozadék, hogy novemberhez képest ördögien lefogytam (66,6kg - persze nem a kihívás miatt), akkor 72-73kg környékén jártam. Mennyivel könnyebb így futni!

18. nap: 18km, összesen 171km

A Fájdalom-hegy! Így neveztem el még korábban a Camponától a Kamara-erdőig tartó elég meredek szakaszt. Eleinte biciklivel sprinteltem fel rajta, később aztán megízleltem milyen futva - izomból tolva, fájdalmas, ezért is kapta ezt a nevet. Már január 1 előtt tudtam, hogy lesz egy olyan nap a kihívás során, amikor megfutom ezt a szintes szakaszt. Sean Conway a videójában egyik nap szintén tolt egy komolyabb hegymenetet, és ezzel szerettem volna tisztelegni előtte. Az, hogy pont a 18. napra tettem, színtiszta véletlen: alapvetően munka után, a szigeten akartam ma futni, vittem is magammal futócuccot. De végül annyira későn végeztem a melóval, hogy inkább mégsem szigeteltem, hanem gondoltam este befutok Pest felé. (Még jó amúgy hogy épp előző nap döntöttem el, innentől kezdve reggel fogok futni.) Szakadó eső, hideg, szél, minden adott volt a kellemes hangulatú örömfutáshoz. Oh wait... Mindegy, nem fog ki rajtam, menni kell és pont. Valahol a 4. és 5. kilométer között kellett eldönteni, merre tovább: marad a könnyű Duna-part, vagy csapassuk felfelé a Park utcán? Ahogy egy kedves barátom szokta volt mondani, "ha kérdés, akkor nem kérdés", naná hogy a Park utca felé vettem az irányt. Én kis naív, az volt az egyik indokom, hogy a meredek emelkedőn legalább nem lesz tele minden pocsolyával, elvégre lefolyik a víz, nem marad meg tócsában. Aha, ja. A Park utca konkrétan olyan volt, mint egy rafting pálya, néhol magasabb volt a lefelé zubogó víz szintje, mint a Puma talpa, pedig az azért elég magas. Konkrétan az utca elején, amikor kezdődik a meredek rész, már átáztam bokáig. Jéghideg, elnehezült cipőben felfelé, mi kell még a bódottához... Oké. Tulajdonképpen ez a futás mégis az egyik legemlékezetesebb lett a kihívás során. Furcsa mód élveztem. Keménynek, különlegesnek éreztem magam tőle, büszkeséggel töltött el hogy nekivágtam, és meg is csináltam. Ráadásul nem is akárhogy: a 18km átlagtempója 4:54 lett. Mindezt úgy, hogy közel nem a határon futottam, itt már igyekeztem arra koncentrálni hogy maradjon azért másnapra is kraft bennem. Ez egy tök jó, értékes, különleges futás lett, nagyon szerettem.

19. nap: 19km, összesen 190km

Tudtam hogy innentől kezdve esélytelen hogy délután fussak, így átvariáltam a napirendem, és mostantól tényleg a reggeli órákra időzítettem minden menetet. Az egyetlen probléma ezzel megint csak az volt, hogy késő este fejeztem be a Fájdalom-hegyet, és másnap kora reggel indulnom kellett a 19-re. Szívás, 12 óra sem telt el a két futás között. Nos, nem ez lett a kedvencem a kihívás alatt. Nehéz is volt, lassabb is volt (ahhoz képest, amilyeneket az elmúlt napokban futottam), ráadásul egy szakaszon olyan mocskos, híg sár fogadott, amelyikben egyszerűen képtelen voltam futni, így pár száz méterre meg is állítottam az órát, amíg átevickéltem rajta. A vége felé azért már megérintett a flow, de ez akkor is egy felejthető menet volt.

20. nap: 20km, összesen 210km

Még soha az életben nem futottam 20 kilométert. Oké, ez így nagyon hülyén hangzik, de tényleg. Ha valaha pont 20 körülire jött ki egy edzés, mindig felkerekítettem félmaratonra. De nem ma: ennek pontosan 20-nak kell lennie, lesz még 11 félmaraton egymás után, plusz az apró, nem kell türelmetlennek lenni. Az előző napi rossz érzést Cseke Bernadett szakértő kezei igyekeztek felejtetni: alaposan kimasszírozta belőlem a fáradságot, új erőre kaptam tőle. Így vágtam neki ennek a napnak, és tulajdonképpen ugyanazt az útvonalat futottam le mint tegnap, mínusz a sáros rész, plusz rátettem még egy kicsit, hogy kerekedjen. Nos, ez tényleg jó lett. A tempó másodpercre egyezik a tegnapival, ellenben a pulzusom sokkal kellemesebb lett, nem engedtem elszállni. Átlagban még mindig 5 perces alatt futok; kíváncsi vagyok, vajon meddig bírom, mikor jön el a belassulás démona értem.

21. nap: 21km, összesen 231km

Elérkeztünk a kihívás harmadik hetének a végéhez, vagyis ma egy félmaratont kellett futni. Na jó, csak 21-et, de tudtam hogy azt a 100 métert még rá fogom tenni, naná. Épp zajlik a Virtuális Zúzmara Félmaraton, ez számomra egy nagyon kellemes emlékű verseny, gondoltam benevezek, legalább lesz egy szép lundás érmem, ami mindig a kihívásra fog emlékeztetni. Aztán ahogy nekivágtam a futásnak, csak ott bújkált bennem a kisördög: vajon menne egy 1:40 alatti félmaraton? Olyan menő lenne, hogy a 496-os kihívás kellős közepén 1:3X lenne a célidőm... Annak ellenére hogy ősszel sokszor vagyok iramfutó, fejből nem vágtam hogy milyen tempó tartozik ehhez az időhöz. Gyors fejszámolás után kijött, hogy valahol 4:44 körül vagy alatt kéne tartani a tempót. Oké, kicsit gyors lesz, de hadd szóljon, majd visszaveszek belőle ha azt érzem, gáz van. Eddig a terv, teszem hozzá, ez nem is volt olyan rossz terv. A megvalósítás, na az már kicsit más tészta. A második kilométeren még mindig bőven a céltempó felett voltam, így - immár bemelegedve - kicsit odaléptem, és elég kemény tempót kezdtem el diktálni magamnak. A pulzus most (majdnem) mindegy volt, érzésre futottam. Féltávnál, ahol visszafordultam, már látszott hogy bőven meglesz az 1:40-en belüli idő, a kérdés az volt, mennyivel leszek alatta. Fejben egy 1:38-cal mondjuk kiegyeztem volna. Viszont a tempóból nem vettem vissza; nem mondom hogy könnyű volt, de mégis... ez valahol egy verseny, még ha virtuális is, nem akartam annyira ellazázni. Nagyjából a táv kétharmadáig ment is ez a gyors iram, ott kezdtem érezni hogy ez már sok. Azaz ha másnap nem kell futni, innen még gyorsítani is tudtam volna, dehát távban a kihívás fele még előttem áll, úgyhogy inkább visszavettem egy kicsit a tempóból. Visszavettem, értsd, a következő kilométeren így is 4:40 alatt maradtam. Jött három-négy könnyebb kilométer, aztán a folyamatos fejszámolás során az jött ki, ha a végét megtolom, 1:35-ös célidővel számolhatok. Belefér? Igen, ha nem ész nélkül tolom, akkor bele. Akkor gyerünk. A végét így kicsit odatettem, és végül 1:35:46-tal állítottam le az órám a félmaratoni távnál. Sokkal jobb lett mint vártam, ez 4:32-es tempót jelentett, és - mint utólag kiderült - egy összetett 5. helyet a Virtuális Zúzmarán. Tök jó, nagyon elégedett vagyok vele, ráadásul ez az idő mindössze 4 perccel marad el a saját félmaratoni rekodomtól!

Ehhez a futáshoz még egy apró hozadék: hiába volt gyors, hiába toltam kemény hajrát a végén, valahogy mégsem éreztem hogy extrán kivett volna belőlem. "Futottam egy tök jót" érzést hagyott maga után. Furcsálltam, korábban egy ilyen célidőt napokig nyögni szoktam. A kihívás során többedszerre is olyan érzésem van, mintha a pihenőnap nélküli folyamatosan növekvő terhelés nemhogy kivenne belőlem, hanem inkább egyre keményebbé, egyre edzettebbé kovácsolna.

22. nap: 22km, összesen 253km

Jeles nap ez a mai, most értünk féltávhoz. Jellemző a kihívás nehézségére, hogy innen már csupán 9 nap van hátra, de távban mégis csaknem annyi, mint a megelőző 21 napon (plusz a main). Durva... Szerencsére a tegnapi erős félmaraton nem hagyott bennem túl mély nyomokat, így jó kedvvel vágtam neki a mai adagnak. Mindig is szerettem volna az Omszki-tó körül futni, de eddig nem adatott meg, hát ma pótoltam. Viszonylag egyenletes, 4:40 és 4:50 közötti tempókkal tudtam le a távot, és közben a pulzusom is igyekeztem viszonylag alacsonyan tartani. Ezt a futást megint csak azok közé emelem, amelyekre nagyon sokáig emlékezni fogok. Tulajdonképpen semmi extra nem történt, egyszerűen csak tök jól éreztem magam. Meghitt ünnepélyesség töltött el közben, végig elmélyedtem a gondolataimban. Ezt a futást Sallai Zsuzsi emlékének ajánlom.

23. nap: 23km, összesen 276km

Ma a szigeten futottam, kora reggel, még munka előtt. Jó előre kilogisztikáztam hogy máshogy nem is lehetne megoldani, így viszont elég egyszerű volt. Még sötétben kezdtem el róni a köröket, de hamar kivilágosodott. Az elején még rozsdásan mozogtam egy kicsit, aztán egyre jobban kezdett jönni a flow érzés. A második körben már semmi bajom sem volt, éveztem végig. Megpróbálkoztam egy zenés futással, az átkozott Sony fülesemmel a fülemben. Ez kb. 5 kilométerig ment, aztán mindenáron párosodni akart a nyomorult. Innen is üdvözlöm azt az elmebeteg idiótát, aki kitalálta hogy egy sportfülhallgatónak érintőpaneles gombjai legyenek. Akaratlanul is elkezdtem fokozni a futás végét, így aztán egy viszonylag erős, 4:39-es átlagtempójú 23 kilométert sikerült összeraknom. Elégedett vagyok vele, teljesen jó érzéssel hagytam abba. Az egyetlen negatívum, hogy időkényszer miatt végül nyújtani, hengerezni egyáltalán nem maradt időm - és ezt másnap meg is éreztem.

24. nap: 24km, összesen 300km

300! Milyen szép kerek szám, most már érezhetően több telt el a kihívásból mint amennyi hátravan. Annál is inkább, mert a maradék kilométerszám mától egyessel kezdődik. Ez a mai 24 kilométer - legalábbis az elején - nem volt igazán kellemes. A tegnapi elmaradt nyújtás éreztette a hatását, emiatt kifejezetten rossz érzés volt elkezdeni ma futni. Nagyon keveset aludtam éjjel, ez sem segített. Úgyhogy az eleje, hmmm… bal láb, jobb láb, legyen már vége. Olyan 10km körül kezdtem jól érezni magam, 15-nél pedig már semmi bajom sem volt, bemelegedtem, kerek lett a világ. A legendás "Bé kör jobbra" szegmensen köröztem, ez pont 10 kört jelentett. Furcsa volt, hogy bár nehezen ment az eleje, a végére sokkal jobban begyorsultam, mint akartam, vagy inkább úgy mondom: mint hittem volna hogy képes leszek. Az utolsó kilométert 4:20-szal raktam meg, átlagban megint csak egy erős, 4:33-as futás lett belőle. Nem értem, tényleg nem. Tényleg a kihívástól kezdek ennyire kemény lenni?

25. nap, 25km, összesen 325km

A kihívás kezdete óta először ma ébredtem úgy, hogy némi izomlázat éreztem a combjaimban. Ellenben kedvet a futáshoz nem túl sokat. Tudtam hogy el fog jönni ez a nap, a holtpont. Előre készültem rá mentálisan, így elég könnyű volt túllépni rajta. Szigorúan reggel, még sötétben álltam neki a Bé körnek, és a kis izomláz miatt visszavettem a tempóból, és törekedtem rá hogy a pulzusom 150 alatt maradjon. Ez tulajdonképpen egész jól sikerült, csak a legvégén, az utolsó kilométeren értem el a 150-et, fölé nem is ment. Kellemes, recovery jellegű futás lett belőle, tudtam élvezni. "Recovery..." Ez most olyan arcoskodásnak tűnik, hogy valaki 4:50-es tempót recónak hív. Pedig tényleg olyan érzés volt, sokat segített hogy nem izomból toltam végig.

26. nap, 26km, összesen 351km

A tegnapi holtpont eltűnt, nyoma sem maradt. Jó kedvvel álltam (volna) neki ennek a körnek, csak éppen indulás előtt Manó kutya úgy döntött, kívül tágasabb, és egy jól irányzott szökelléssel kiviharzott az utcára. Így bemelegítésként kutyát kergettünk, csak utána vágtam neki a távnak. Az első pár kilométer után sikerült lehiggadnom, és viszonylag egyenletes tempót diktálnom. Azaz... majdnem, mivel egy nagyon finom fokozó profilt adtam a futásnak. Nem teljesen véletlenül, de nem is szánt szándékkal. Egyszerűen csak arra próbáltam figyelni, ne lassuljak vissza. A vége felé viszont teljesen elkapott a flow, nem tudom mi ütött belém, de a végére odaszúrtam egy 4:05-ös kilométert. Átlagban 4:42, több mint elégedett vagyok vele. Ráadásul még jól is esett!

27. nap, 27km, összesen 378km

Ez a futás gyakorlatilag a tegnapi lett pepitában, kicsit gyorsabb tempóban. Megmondom őszintén, nem teljesen értem mi és miért történik velem. Fáradtnak, elgyötörtnek, elcsigázottnak kellene lennem, így 27 nap folyamatos terhelés után. Ehhez képest rutinból mennek olyan tempók, amelyek akár csak egy hónappal ezelőtt is komoly kihívás elé állítottak. Konkrétan ez a mai menet 4:39 lett átlagban, és különösebb erőlködés nélkül hoztam. Decemberben a Gizion-futáson a Velencei-tó körül Halász Lacival meg képtelen voltam 5km-nél tovább tartani a 4:30 - 4:40 közötti tempót. Keményebb, szívósabb, testben és fejben egyaránt jóval erősebb lettem. Még van hátra négy nap, korai lenne örülni a sikernek, de most azt érzem, ez már meglesz. És nem, nem hiszem hogy különösebben vissza fogok venni a tempóból. Így kényelmes, így esik jól. Hihetetlen érzés, és egyben fantasztikus is.

28. nap, 28km, összesen 406km

Ezzel a futással túlléptem a 400. kilométeren. Még soha nem futottam ennyit egy hónapban, még akkor sem, amikor edzővel készültem az UTT 130-ra. Alapvetően egy visszafogottabb, 4:50 körüli tempóval megfogott, nyugodt pulzusos futást terveztem mára. Úgy voltam vele, négy!4!44!444!!!!!! nap van hátra, most már hova rohanjak. Aztán... ez a terv tartott úgy az első kilométerig. Se. Elkapott a lendület, rögtön az elején futottam egy 4:42-es, majd egy 4:38-as kilométert. Basszus, de miért? Mindegy, B terv: a pulzusom a barátom volt, akkor legyen 4:40 körül, tök jó. Aztán valahogy ez sem jött össze, akarva-akaratlanul (persze hogy inkább akarva) egyre gyorsultam. A 17. kilométerre már 4:20 körüli lett a tempóm, és furcsa mód kifejezetten jól esett. Semmi fájdalom, semmi nyoma az eddig megfutott közel 400 kilométernek. Akkor miért ne? Jött a következő őrült ötlet: így négy nappal a challenge vége előtt, mi lenne ha megint tolnék egy 1:35-ös félmaratont? Sőt... ahogy számolgattam fejben, még az 1:35-ön belüli is beleférne, úgyhogy gyerünk, meglehet! Zsuzsi valahol 18km körül bringával kijött frissíteni, ezúton is hálás vagyok neki. Nem voltam túl jó beszélgetőpartner, most nagyon a félmaratoni időre koncentráltam. Aztán valahogy mégis elszámoltam magam, és a 21,1km 1:35:02-re jött ki, két másodperccel kicsúsztam az egyharmincötből! Mielőtt nagyon nekiálltam volna keseregni rajta, elvigyorodtam: Taki, azért az megvan, hogy ezt a 496 vége előtt négy nappal toltad? Teljesen jó ez az idő, a Virtuális Zúzmarán még így is javítotam volna még egy helyet, és negyediként végzek, ha ma futjuk. Szóval nincs ezzel semmi gáz, én viszont szárnyalok. Félmaraton után kicsit visszavettem a tempóból, bár utólag így is majdnem teljesen egyenletes lineáris fokozó maradt a végéig. Zsuzsi közben hazament, egyedül maradtam kint, és róttam a köröket szorgalmasan. Annyira hamar jött a vége, hogy szinte észbe sem tudtam kapni. Az utolsó kilométert kicsit megtoltam, aztán jött a meglepetés amikor leállítottam a Garmint: ez a 28km bizony 4:28-as átlaggal lett megfutva, 2:05:30 alatt! Basszus, magamhoz és a kihíváshoz képest is durva. Később utánaszámoltam, ez a pace bizony 1:34:14-es félmaratont ad, vagyis tényleg nem lehet okom panaszra. (Az 1:35:02 a 0. kilométertől értendő, de onnan folyamatosan gyorsultam, és a végén voltam a leggyorsabb.) Sőt, ha a 7. és 28. kilométer közötti tempót nézem, akkor bőven 1:34-en belül vagyok, 1:33:XX-szel futottam meg a 21,1km-t. És ez számomra azért nagyon fontos, mert a legjobb félmaratoni időm 1:31 valamennyi volt, pihenten, felkészülten megfutva, valamikor 2019-ben, versenyen. Szóval... ez most több mint jó, totál elégedett vagyok vele. A futás végeztével azért éreztem hogy ez keményebb menet volt mint az eddigiek, a combjaim ha nem is tiltakoztak ugyan, de finoman jelezték a torony felé hogy "halló, teljesen elmentek otthonról?" Sebaj, az este jelentős részét nyújtással, hengerezéssel töltöttük, így másnapra ismét készen álltam a napi penzum teljesítésére.

29. nap: 29km, összesen 435km

Barát "Gizibé" Gabi meghívott bennünket egy Last Minute Yours Truly futásra, a békási futókörre. Ez egy pontosan egy kilométeres rekortán kör, ideális helyszín, kaptunk az alkalmon Zsuzsival. Gabi csak azt az egy apróságot "felejtette el" elmondani, hogy nem teljesen sík a kör, van benne szint gazdagon. Így három nappal a vége előtt, hmmm, fincsi lesz. Nos... az egész kihívás alatt ez volt az a futás, amelyiket a legkevésbé szerettem. Ott kezdődött, hogy otthon felejtettem a mellkaspántot, így a pulzusmérést buktam. Az órát kabáton kívül hordom, és bár ugyan végig mért valamit, fogalmam sincs mit. Az előző napi rohanás még valamennyire éreztette a hatását, és az emelkedőket kifejezetten nem szerették a combjaim, sem a vádlim. A Garminomba nem tudom mi ütött, de körönként majdnem 20 méterrel kevesebbet mért, ami a végére 600 méter mínuszt jelentett. Hiába volt meg a 29km a pálya szerint, a kihívás Straván zajlik, így kénytelen voltam még ráfutni ezt a hatszázat. A tempót látatlanban 4:50-re akartam belőni, amikor még nem tudtam hogy nem sík lesz a pálya. Amikor megláttam a szintet, gondoltam nehezebb lesz, de ha 4:50, akkor legyen 4:50, majd kövi nap recózom. Az említett Garmin para miatt azonban rendre lassabb tempó jelent meg az órámon, és ez nagyon demotiváló volt. Éreztem hogy nem 4:50 a tempóm, gyorsabb voltam, de az óra által jelzett kilométert vettem hitelesnek, hiába tudtam hogy az most nem valós. És pluszban még az egyik irányban olyan hideg pofaszél támadott, hogy most, egy nappal később, amikor e sorokat írom, az ujjhegyeim még mindig nem engedtek fel teljesen. Ezek után lövésem sincs hogy sikerült a 4:49-es átlagtempó, mindenesetre valahol 20km környékén találtam magamra, addig nem igazán találtam a helyem. Rossz volt. Később utánaszámoltam, a 2:19:46-os idő a plusz 600 méterrel végül 4:43-as tempót ad. Wow, 203 méter szinttel (Strava szerint, az órámat most hagyjuk), ráadásul egy kifejezetten erős előző napi 28-as után, nem is olyan rossz! Futás után beültünk melegedni, szendvicsezni és teázni Gabihoz (ezúton is köszi!). A továbbiakban Gabi lesz ismét az edzőm, ő fog felkészíteni a 3:14-en belüli New York Marathonra (hogy miért épp 3:14, az egy későbbi poszt témája lesz). Ahogy toltam arcba a kaját, lúdbőrös lettem a gondolattól: hihetetlen, de már csak két futás van hátra, holnapután vége van...

30. nap: 30km, összesen 465km

A tegnapi nap elég sokat kivett belőlem, utólag állt össze hogy több szint volt benne mint a Fájdalom-hegyben. Alapvetően reggel akartam nekivágni, de aztán némi elalvás, munka, egyéb tennivalók miatt csak valamikor délután fél három felé sikerült felölteni a futócuccot. Sebaj, több volt a regeneráció, ellenben a 31. napra kevesebb jut majd. Mindegy, az már úgyis a vége lesz, ott nem számít annyira. Kicsit rozsdásan kezdtem róni a köröket a Bén, és elég sokáig tartott, mire magamra találtam, majdnem 20 kilométer környékén kezdtem jól érezni magam. Közben az járt a fejemben: basszus, holnap ennek az egész őrületnek vége. Az már nem volt kérdés hogy innen megcsinálom, de ezzel együtt is hihetetlen volt. Micsoda kaland, milyen fantasztikus meló volt ez az egész... Az, hogy ma 30 kilométert futok, tulajdonképpen meg sem érintett. Annyira hozzászoktam a 20km feletti távokhoz, hogy teljesen természetesnek tűnt hogy 15-nél értem csak a feléhez. Máskor egy 30-as futásra testben-lélekben felkészülök (értsd: nyüszögök hogy "úbazz, mennyit kell futnom"), most meg csak megvontam a vállam és nekivágtam. Átformált a kihívás. Zsuzsi 18km körül kijött frissíteni, kicsit dumáltunk, majd inkább hazaküldtem, a végét egyedül akartam megrakni. Az utolsó négy kilométer elég parádésra sikerült, jól esett megtolni, picit rosszalkodni. Végül nyomokban sem recovery lett ez a futás, de már mindegy, az izmaim rendben vannak, nem fáj semmi, sehol sem, készen állok a holnapi napra!

31. nap: 31km, összesen 496km

És eljött az a nap, amire január 1 óta vártam: az utolsó futás! Reggel furcsa volt erre ébredni, mintha nem is velem történne. Teljesen átjárt az érzés, hogy valami nagy dolgot hoztam össze az elmúlt 30 napban, már csak a pontot kell feltenni az i-re. Belül mosolyogtam, kifelé inkább csendes, magamba forduló voltam. Ezt a futást eredetileg a Velencei-tó körül akartam teljesíteni, de végül logisztikai okok miatt ezt elengedtem, és maradt a jól bevált, barátságos Bé kör. Nem sokkal 9 után neki is indultam; a szokásos futócuccok helyett kivételesen egy picit vastagabb hosszú ujjút vettem a technikai póló fölé, mivel elég szeles időt jelzett a meteorológia. Felvettem a napszemüvegem is, a kihívás során most először, mivel egy felhő sem volt az égen. Nagyjából 500 métert futottam, amikor azt éreztem, kizárt hogy ez így végig menjen. Máris leizzadtam, túl meleg volt, az alacsonyan tűző napfénytől pedig a kereszteződésekben semmit sem láttam. A Bén 8 kereszteződés van, ebből 6 védett út, nagyon kell figyelni a kocsikra, némelyik sajátosan értelmezi az 50-et. Egy kör 2,3km, vagyis a 31km alatt 107-szer kell körülnézni. Szóval 500 méter után azt gondoltam, inkább visszamegyek és átöltözöm, de főleg ledobom a szemüveget. Végül mégsem tettem, lefutottam így. Ennek két oka volt: egyik irányban valóban melegem volt, visszafelé a körön viszont olyan pofaszél fogadott, hogy még kevésnek is bizonyult a vastagabb felső. Átlagban mondjuk pont jó volt... A szemüvegnek pedig később, amikor a nap már feljebb hágott, már jó hasznát vettem. Maga a futás... hát az most nehéz volt. A tegnapelőtti békási futókör bizony még éreztette a hatását, és az hogy tegnap nem recoveryt futottam, nem sokat segített. A combjaim picit tiltakoztak eleinte, később azért már belejöttek a tempóba. Az elején-közepén nagyjából hasonló tempót futottam mint előző nap, talán egy picit gyorsabban, ma pont megvolt az 1:40-en belüli félmaraton, tegnap pont nem. De csak másodpercekről beszélek, szóval 22 környékén eljátszottam a gondolattal hogy futok egy hasonló fokozót a végére. Aztán mégsem tettem, sőt: a kihívás alatt talán most először kicsit leengedtem a végére. Részben azért, mert nem akartam teljesen szétcsapni magam - hiába ez az utolsó nap, van élet a challenge után is, már megvan a nevezésem a bólyi 43km-es versenyre, kevesebb mint két hét múlva. Másrészt pedig... meg voltam illetődve. Ahogy róttam a köröket, ahogy elkezdtem visszafelé számolni hogy már csak 7 van hátra... már csak 6... 5, 4... eluralkodott rajtam egyfajta ünnepélyesség. Basszus, ennek itt most vége lesz! Nagyon vártam ezeket a perceket, és igyekeztem kiélvezni minden pillanatot. Korábban biztos voltam benne hogy a végét megtolom, most inkább lassítani volt kedvem. Amikor utoljára ránéztem az órámra, 30,89km-t muatott. Az az utolsó 100 méter... szerintem amíg élek, nem felejtem el. Bekönnyeztem, vigyorogtam, ugrándoztam. Zsuzsi ott várt a 31-nél, a nyakába csimpaszkodtam és bizony kicsit eltört a mécses. Megcsináltam, méghozzá nem is akárhogy! Megcsináltam basszus, pedig koránt sem voltam biztos benne hogy akár csak a 20. napig képes leszek eljutni...

Egy nappal a futás után

Picit lehiggadva megpróbálom végiggondolni, kicsit kielemezni ezt az egész őrületet. Az egyértelmű, hogy parádésan jól sikerült: Garmin szerint valamivel több mint 500 kilométert futottam kevesebb mint 39,5 óra alatt, ez ha jól számolok, olyan 4:45-ös átlagtempót jelent. A táv azért lett több mint 496, mert olykor párszáz méterrel többet futottam, és ezekből a töredékekből a végén összejött +4,1km. Amikor még csak tervezgettem hogy megfutom ezt a kihívást, csak reménykedtem benne hogy a 21. napon egyrészt még benne leszek, másrészt hogy képes leszek két órán belüli félmaratonra. Ehhez képest akkor lett meg az 1:35:46. Sok tapasztalt futótárs figyelmeztetett rá az elején, hogy túl gyors a tempó, érdemes volna visszavenni, mert csak kinyírom vele magam. Sokan hívták fel a figyelmem a fokozott sérülésveszélyre. Megmondom őszintén, nem volt olyan kilométer az 500-ból, amikor ne monitoroztam volna a testem hogy mi újság. Minden rezdülésre igyekeztem odafigyelni, ha szükség lett volna rá, drasztikusan visszavettem volna a sebességből. Szerencsére a testem elég jól bírta, nem volt okom lassítani. Fejben végig nagyon motivált voltam, igazi holtpont tulajdonképpen nem is volt. Valahol a 25. nap környékén picit nehezebb volt elindulni, ennyi az egész, én ezt nem is nevezném holtpontnak vagy falnak.

A sebességet még mindig nem tudom hová tenni, alapvetően én alig vagyok gyorsabb ennél versenyeken: ahogy írtam, a legjobb félmaratoni időm csupán két perccel gyorsabb, mint amit a 28. napon futottam, 400 kilométerrel és 28, pihenőnap nélküli terheléssel a lábaimban. Hihetetlen hogy napról napra mennyire gyorsan és hatékonyan sikerült regenerálódnom, pedig nem csináltam semmi extrát. Az alapos nyújtás szinte minden nap megvolt, a vége felé hengerezés, illetve kétszer jártam masszőrnél, Cseke Bettinél.

A kajára nem fordítottam különösebb figyelmet, ugyanúgy étkeztem mint eddig, legfeljebb picit többet ettem. A reggeli futásokat többnyira éhgyomorral teljesítettem, azt az egy-két alkalmat amikor nagyon korgott a gyomrom és indulás előtt elcsábultam egy banán erejéig, nagyon megszenvedtem. Brrr, inkább a korgó gyomor, mint a hányinger. Esténként sokszor volt valamilyen tészta, pizza, ilyesmi, de ez máskor is így van. Ami a frissítést illeti, hát azt nem vittem túlzásba. Őszintén megmondom, rühellek futómellénnyel futni, pontosabban tempót futni. Márpedig amikor már szükség lett volna a frissítésre, akkor igencsak tempósan futottam. A kezemben vagy az övtáskámban sem akartam plusz terhet, így végül nem is nagyon vittem magammal semmit. Zsuzsi párszor kijött 18-20km körül, a kezembe nyomott egy 250ml-es soft kulacsot isoval, de ezen kívül semmi sem volt végig. Gél vagy hasonló szóba sem került. Futások után sótabletta.

A futások során általában nem nyélgázon futottam, azaz de, amikor fokoztam, vagy extra másodperceket akartam nyerni akkor volt hogy feszegettem a határaim. De úgy általában, szinte minden nap azt éreztem, ha másnap nem kellene futni, simán tudnék gyorsabbat. Ebben az a vicces, hogy decemberben ezek a tempók még pihenten sem sikerültek volna ilyen simán, csuklóból.

Kimondhatom, hogy a kihívás sokkal keményebbé tett, mind fejben, mind testben. Egész máshogy tekintek egy 20-30 kilométeres futásra, mint egy hónapja. Sokkal könnyebb elindulni, sokkal kevésbé zavar az eső, a sötét, a hideg. Sikerült szembenézni a démonjaimmal, és egyesével legyűrni őket. Talán most állok hozzá a legközelebb, hogy valóban "futó embernek", vagy egyszerűen futónak nevezzem magam. Nyilván ez mindenkinél mást jelent, más kell ehhez az érzéshez. Nekem most jött el ez a pillanat, miközben futottam ezt a kihívást. Életemben először megérintett az érzés: a futás az én templomom. Jól érzem magam, megnyugtat, feltölt, magamra találok benne. Én erről eddig csak olvastam; vágytam rá, de soha nem kaptam meg. Most januárban ez a vágy nem volt meg bennem, egyszerűen csak túl akartam élni ezt az őrületet, és most megérintett, anélkül hogy kerestem volna. Már csak emiatt is hálás vagyok, hogy nekiálltam és végigmentem az úton.

Leltár? Jól vagyok, kicsit azért érzem az izmaim, de őszintén szólva ugyanígy éreztem a 21. napon is. Ha ma folytatni kellene 32-vel, különösebb gond nélkül menne. Soha nem voltam még ennyire motivált, soha nem töltött fel ennyire a mozgás, a futás. Korábban, egy-egy keményebb verseny után megrohant az érzés: "soha többé maratont", később pedig "soha többé UTT". Hát most pont az ellenkezőjét érzem. Készen állok, futni akarok.

Te deviáns állat!

Pár szót még az előző cikkben említett Puma Deviate Nitro 2 cipőről. A 7. nap kivételével (amikor is elfelejtettem magammal vinni) végig ebben futottam; a decemberi teszteléssel együtt nagyjából 600 kilométert tettem bele. Ezalatt volt alkalmam alaposan kiismerni ezt a cipőt, bár inkább úgy fogalmaznék: számos alkalmam volt rá hogy beleszeressek. Ahogy az előzetes pár futás alatt már utaltam rá, ez a cipő gyors, méghozzá nagyon gyors, kihozza belőled az állatot. Nem érdemes LSD futásokkal terhelni, ahhoz inkább választanék más cipőt. Ellenben a 4:00 - 4:50 közötti tempó tartományban nagyon jól éreztük egymást, még a 30 kilométerhez közeli távokon is. Ha gyors, három órához közeli maratont szeretnék futni (márpedig ezek után nagyon szeretnék), szívesen tenném ebben a cipőben. A korábbi posztban sokszor hasonlítottam a Hokához, nekem több Cliftonom is volt, és valóban emlékeztet rá. Azonban ezalatt a 31 nap alatt valahogy jobbnak éreztem, mint a Hokát. Ebben szívesebben futottam, valahogy nagyobb élmény volt. Persze tökéletes cipő nincs, és a Pumának is van pár olyan tulajdonsága, amit kevésbé szerettem. A könnyű súlyából fakad, hogy meglehetősen vékony anyagból van, ergo a januárban megfutott 500 kilométer alatt meglehetősen hideg volt benne. Hidegebb, mint mondjuk az Asics Gel Nimbusban vagy egy Adidasban. Sokszor futottam benne esőben (és hidegben), ilyenkor volt hogy konkrétan azt éreztem, lefagy a lábfejem. Lehet ez szubjektív, de akkor is ilyen volt, és többször emlékeztettem magam rá, hogy ezt el ne felejtsem leírni, ez kifejezetten kellemetlen emlék vele. Szintén a könnyű súlynak tudom be, hogy alig van oldaltartása, az első pár kilométeren nem nagyon éreztem a kémiát, kicsit meg is fájdult benne a bokám (aztán persze összecsiszolódtunk). A rikító narancssárga szín nagyon vadító, feltűnő, egyszerűen imádom. De egyszer fuss benne sárban és besározódik az örömöd is, nekem nem sikerült utána patyolat tisztára mosni. Amúgy nagyon más rosszat nem tudok róla mondani. Ha most kellene vennem egy cipőt az előzőekben leírt tempókhoz, mosolyogva nyúlnék a Puma után, engem megvett kilóra, imádtam benne futni.

Jó volt?

Erre a válasz nagyon könnyű: igen, fantasztikus egy hónap volt, nagyon szerettem! Mondanám hogy csak ajánlani tudom, de mégsem teszem. Nagyon kell ismerni a saját korlátaid, határaid ahhoz, hogy viszonylag kockázatmentesen teljesíteni tudd ezt a kihívást. Főleg a második felében komoly logisztikát igényel hogy összehangold a családdal, munkával a futásokat. 15km felett nem árt ha ugyanarra a napszakra tudod időzíteni, így is nagyon kevés ideje lesz regenerálódni a szervezetednek, ne sokkold még azzal is, hogy két futás között csak 10-12 óra telik el. Ha nem túl régóta, nem túl aktívan futsz, inkább ne akard végigcsinálni, annyit nem ér. Amennyiben veterán vagy, a maratont rutinból hozod, akkor is azt javaslom, kétszer is gondold át mielőtt belevágnál. Kívülről nagyon könnyűnek tűnhet, és valóban, nem a 20-30 kilométeres távok azok, amelyek felőrölnek, hanem a pihenés hiánya, és a rendkívül egyenlőtlen megterhelés. Az első héten csak 28km, az utolsó 7 napban pedig 196km, pont annyi mint a BSzM hossza volt. Ha izgat, kezdd el azzal a tudattal, hogy mondjuk 14-nél leltározol egyet, és ha bármi nincs rendben, inkább engedd el. De semmiképp se erőltesd, ne feszítsd túl a húrt. Ha ezek után mégis neki akarsz vágni, akkor nagyon sok sikert és kitartást kívánok hozzá, remélem hallunk majd egymásról!