Német kalandok

Jó régen nem posztoltam; ahogy korábban írtam, többnyire YouTube-on folytatom a blogolást, pontosabban a vlogolást. A közelmúltban azonban számos említésre méltó dolog történt, így gondoltam írok ezekről egy gyors összefoglalót, a teljesség igénye nélkül, időrendben nagyjából össze-vissza.

Talán a legfontosabb: elköltöztem. Egy darabig leginkább Németországban, a Mosel környékén fogok élni és edzeni. Ez rövidtávon biztosan így lesz; egyelőre őszig látok el, nem tudom még utána merre. Az is lehet hogy kint maradunk huzamosabb időre, de simán benne van hogy a maratoni szezonra már újból itthon lakunk. Meglátjuk.

Apropó, maratoni szezon: úgy fest, megint iramfutó leszek a két nagy őszi versenyen, a 38. Wizz Air Budapest Félmaratonon, és a 38. SPAR Budapest Maratonon. Akár kint maradunk, akár hazaköltözünk, erre a két versenyre biztos hogy jönni fogok, ki nem hagynám semmi pénzért. És ha már iramfutás: amikor e sorokat írom, épp szombat van, holnap lesz az Aldi Női Futógála, ahol a záróbusz előtt fogom kísérni a mezőnyt Rolanddal karöltve.

Most egyébként épp egy visszatérő sérüléstől szenvedek: pár nappal ezelőtt megint bedurrant a vádlim, de annyira hogy egyáltalán nem merem erőltetni a futást vele. Jó, a holnapi tizes bele fog férni, de nem tudom mikor fogok tudni ismét minőségi edzésmunkát végezni. Nagyon rossz érzés, főleg hogy egyáltalán nem erőltettem a futást, egy sima közepes pulzusos edzésen történt az eset. Mindegy, pihentetem, remélem hamarosan elmúlik.

Németországban volt egy 26 kilométeres futásom, oda magammal vittem a GoPrót is. Erről bővebben nem is írok, csaknem 20 percben foglaltam össze az edzést, gyertek velem virtuálisan:

A legutóbbi poszt óta elég sokat sikerült fejlődnöm. Látványosan gyorsult a tempóm, változtak a pulzuszónáim. Voltam egy teljesítmény-diagnosztikán az Ensportnál, ahol elég bíztató eredményeket kaptam. Végre sikerült fejben felnőnöm a feladathoz, és talán kezdem magam mögött hagyni az egót. Nehéz volt idáig eljutni, ez már a harmadik sessionunk Barát Gabival, az edzőmmel, mire belém tudta verni.

A cél, pontosabban A Nagy Cél ugye idén novemberben a New York Marathon lesz. Ide sikerült bejutnom még a tavalyi virtuális maratonommal, és elhatároztam, hogy megkísérlem három órán belül teljesíteni. Komoly célkitűzés ez, az eddigi legjobb maratoni időm 3:24:07, ezt 2019-ben, Amszterdamban futottam. Most saccra olyan 3:12 - 3:15 környéki időt érzek magamban. New Yorkig van még kb. öt hónap, ezalatt kell felgyorsulnom annyira, hogy képes legyek 42 kilométeren át tartani az átlag 4:15-ös tempót. Meredek, de hiszem, hogy menni fog.

Most részben az Aldi miatt itthon vagyok megint, de pár hét múlva visszamegyünk Németországba. A következő 1-2 hónapban tehát ott fogok edzeni, készülni. Emellett folyamatosan készítem az új videós anyagokat, vágok, szerkesztek, nagyon élvezem a vlogolás sajátosságait. Eleinte furcsa volt magamban beszélni, mára már teljesen természetes hogy az érzéseim, a gondolataim a kamerának mesélem el.

És ha már írtam az elején hogy időrendben össze-vissza csapongok: májusban az utolsó pillanatban bekerültem egy nyolc fős csapatba, és ismét futhattam az UB-n egy combosabb szakaszt. Most én lehettem a kezdő ember, és egy 50-essel járultam hozzá a közös teljesítéshez. Tök jó volt, ennyire gyorsan még soha nem futottam ötven kilométert: kereken 5 perces tempóval sikerült megcsinálni. Lehetett volna jobb is, de (kisebb) részben a melegebb idő miatt, de főleg az elhibázott frissítési stratégia miatt alaposan elbaltáztam. Ha előre megtervezem a frissítést, többet iszom, annyi szénhidrátot viszek be amennyit elégettem, bőven 4:48-as tempó alá tudtam volna hozni, vagyis 4 órán belülre. Ez most nem sikerült, de ismét tanultam valamit. Ha érdekel milyen volt az UB "belülről", íme a videó róla:

Egyelőre ennyi az "újság". Nézzetek fel időnként a csatornámra, amint tudok újból futni, tolom fel a videókat. A holnapi iramfutásra biztosan viszem a kamerát, bár ha a tavalyiből indulok ki, ott inkább ökörködni fogunk a srácokkal.