Életjel :)

Sziasztok! Elég hosszú szünet után lassan kezdek újra magamra találni. Így utólag visszatekintve valahol a tavalyi UTT környékén volt egy alapos megrogyásom fejben, elég sokáig nem sikerült kihevernem. Év végére úgy-ahogy túltettem magam rajta, aztán engem is elkapott a COVID, amit bár nagyjából két hét alatt kihevertem, a nyomait áprilisig viseltem magamon. Ezeknek, és még pár apróságnak köszönhetően szinte teljesen elengedtem idén a futást. Őszintén szólva a hátam közepére kívántam, nem esett jól, már nem azt kaptam tőle amit oly sok éven keresztül adott.

Viszont a futás helyett eléggé rákaptam ismét a görgőzésre. Mindig is szerettem a bringázás e formáját, és tavasz óta csúcsra járattam. Azt hiszem még soha életemben nem voltam ennyire erős, szinte hétről-hétre megdöntöm valamelyik korábban túlszárnyalhatatlannak hitt rekordomat. Amit a futás már nem adott meg, azt többszörösen megkaptam a Zwifttől, a Tacxtól, na meg jópár "real world" tekeréstől. Volt egy szervezett Balatonkerülés még májusban, ahova szokás szerint a jó öreg Cannondale montimmal mentem. Az időt tekintve nem lett valami fényes, épp hogy befért bruttó 10 óra alá, de nem is ez a lényeg, egyáltalán nem a célidőt hajszoltam (áprilisban Tacxban amúgy is megvolt bruttó 6 órán belül). Ellenben fantasztikus érzés volt megrakni az összes emelkedőt nyélen, minden szegmensen toronymagasan vertem korábbi énemet, sőt, volt olyan KOM ahol idén addig én voltam a leggyorsabb. A 11 kilós traktorommal. :)

Jó volt ez a pár (sok) hónap kitérő, de az az igazság, mégis kezd hiányozni a futás. Pár napot a Balatonon töltöttünk a nyáron, gondoltam kihasználom az alkalmat, és reggelente futok 10-12km-t a parton, mert az olyan jó. Nos... egyszer sikerült, persze elragadott a hév, gyors lett a tempó, jó kis húzós izomláz lett belőle. A többi nap inkább nem erőltettem. Miután hazajöttünk, úgy döntöttem az alapoktól kezdek mindent, alázattal, tisztelettel. Nekiálltam újra a mezítlábas edzéseknek. Eleinte 2-3km-eket nyomattam, 6-7 perces tempóval. De hamar visszatért a lendület, mezítláb már könnyedén megy a 7-8km is. Ennél nagyobb távot egyelőre nem szeretnék erőltetni mezítláb, időt kell adnom a szervezetemnek hogy ismét megszokja ezt a fajta terhelést. Sokan hülyének néznek hogy miért erőltetem ezt a fajta futást. Persze, elsőre idegennek, sőt, ijesztőnek tűnik. Pedig sokkal több előnye van mint gondolnánk, de erről írtam már korábban, nem szeretnék most megtéríteni senkit. :)

A mezítlábas / minimál cipős futások mellett egyre többet edzek "normálisan" is. Komolyabb, maratoni vagy afeletti távok egyelőre nincsenek, nem akarok abba a hibába esni hogy hirtelen túl nagy terhelésnek teszem ki magam és visszaüssön. Nem rohanok sehova, van időm bőven. Ez az év eddig a bringázásról szólt, szeretném ha a jövő év legalább ennyire a futásról szólna. Úgyhogy a következő hónapok a visszatérésről, visszaszokásról fognak szólni.

Fejben kezdenek összeállni a jövő évi célok, de most babonából inkább nem is említem egyiket sem. Sajnos amit az elmúlt időszakban terveztem, az nagy eséllyel nem valósult meg, így inkább csendben maradok. :) Ami az idei évet illeti: egyelőre négy verseny van kilátásban. Szeptember elején lesz a jubileumi, 10. Runway Run a Ferihegyi Repülőtéren, ezen nagyon szeretnék ott lenni. Aztán ha minden jól megy, 11-én 2:15-ös iramfutó leszek a Wizz Air félmaratonon, októberben pedig négy órás iramfutó a SPAR maratonon. Novemberben pedig lesz egy virtuális maraton, amit valószínűleg itt a házunk körüli utcákon körözve fogok teljesíteni. Egyelőre ennyi, nagyon nem is tervezek mást.

Azaz de, mégis: van még egy kihívás idén, amivel már régóta szemezek, és úgy érzem, talán készen állok rá. Amióta először hallottam az Everestingről, azóta tervezem, hogy egyszer megcsinálom. Ehhez egy menetben 8848 méter szintet kell legyűrni, és lehet futva, biciklivel vagy görgőn teljesíteni. Én ez utóbbival tervezem. Számomra külön kihívás, hogy az ezer éves Meridám amit görgőzni használok, finoman szólva sem hegyi bringa, nincs eléggé "mászós" áttétele. Nem igazán tudok vele 10-12%-os emelkedőn ülve, 90-100-as pedálfordulatot kipörgetni. Egyszer is épp elég felmászni vele az Alpe du Zwiftre, nem kíván az ember még hét és fél kört. Más esetben megoldás lehet a trainer difficultyt alacsonyabbra állítani, de az Everesting szabályai kikötik hogy kizárólag 100%-os difficulty esetén fogadják el a teljesítést. Ez van, perverz módon mégis nagyon várom, kíváncsi vagyok mi lesz belőle.

----- Monika Sattler az Everesting közben

Azt hiszem, azért ennek a megrogyásnak is megvolt a pozitív hatása. Elég sokat tanultam belőle, alaposan visszavettem az egómból, és talán most már jobban tudom, hol is a helyem. Jobb lett volna ezt még tavaly a helyére tenni, dehát így alakult. Sebaj, most sincs késő, újra az úton, helyesebben Az Úton vagyok. :)