Rohangálni szoktam erre-arra

Bringás napok

2020/10/26. - írta: airtaki

A SPAR maratonon érzett vádlifájdalom sajnos úgy néz ki, komolyabb mint elsőre tűnt. Azóta mindössze kétszer futottam, mindkettő 12km-esnek lett tervezve. Az első különösebb gond nélkül lement, a másodikat 9.7km környékén elengedtem, annyira felerősödött a fájdalom. De mi is történt velem tulajdonképpen?

Még anno 2015 elején sikerült összeszednem egy izomszakadást egy edzésen. Az okokat most hagyjuk, saját hülyeségemnek köszönhetem. Az az évem szinte teljes egészében ment a levesbe, sokáig tartott mire helyrejöttem. Valójában soha nem múlt el teljesen, a nyoma a mai napig kísért, és valószínűleg velem marad a jövőben is. Muszáj odafigyelnem rá, ha ész nélkül terhelem (na meg megfelelő belemegítés és nyújtás nélkül), akkor az lehet a vége amit most érzek. A megoldás: pihentetés, bármennyire is mehetnékem van. Úgyhogy fájó szívvel, de egy időre letiltottam magam a futásról, pedig az október 23-ai hétvégén akartam megfutni a Virtual New York Marathont. Sebaj, van még egy hetem, azaz pontosabban ez a hét teljesíteni. Remélem hétévégre rendbejövök.

Sérülés, túlterhelés ide vagy oda, bringázni azért ezzel a lábbal is tudok. Szerencsére olyan területen jelentkezett a fájdalom, amelyet a görgőn egyáltalán nem terhelek. Amúgy is van mit behoznom, még év elején nekifutottam egy szintén virtuális vállalásnak: 2020-ban kereken tízezer kilométert szeretnék futni, biciklizni, gyalogolni összesen.

20201026_084613250_ios.png

Tulajdonképpen egész jól állok, pillanatnyilag majdnem 400 kilométerrel előrébb mint ahol lennem kellene. Ebből a 10k km-ből mintegy 7000-et akartam biciklivel teljesíteni, ehhez képest viszont igen komoly lemaradásban vagyok. Innen nézve a kényszerpihenő valójában kapóra is jött: esténként görgővel egyre-másra jönnek a 40-50km-es etapok, van mit behozni. És legalább a fittségem is megmarad, arról nem is beszélve, hogy Zwiftben, a kedvenc virtuális platformomon szinte minden este akad valaki (vagy valakik), akivel, akikkel ájulásig lehet tolni a versengést (vagy ahogy többen mondják körülöttem: a f*szméregetést).

2020-10-24_1633521.jpg

Szóval ezek tükrében a maraton óta eltelt két hétben lenyomtam kicsit több mint 420km-t görgőn. Ebben volt kifejezetten recovery, volt recoverynek indult ereszd-el-a-hajam menet, és volt olyan rájd is ami eleve combosnak indult és úgy is fejeződött be. Tulajdonképpen mióta a Neo megvan, most kezdtem úgy istenigazából használni, eddig inkább a futások közötti regeneráció szerepét töltötte be.

2020-10-24_1746533.jpg

Mivel a következő célverseny még meglehetősen homályos és nagyon de nagyon messze van (BSzM? NYC Half?), azt hiszem az év hátralévő részében főleg bringás napok jönnek majd. Nem fogok minden görgőzésről külön posztot írni, akárhogy is nézem veszettül unalmas tud lenni egy-egy session. De az ízesebbeket, a különlegesebbeket azért lehozom, ha másért nem, saját magam számára. Már most jó visszaolvasni miket írtam fél évvel ezelőtt, milyen hibákat követtem el, és hogyan tanultam belőlük - vagy épp hogyan és miért követtem el őket ismételten.

Szóval... görgőre fel, tele vagyok elszántsággal és motivációval. Este irány a Zwift, és remélem hamarosan a GTA 5. Mi, GTA 5 ezen a blogon??? Igen, de erről egy kicsit később... :)

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://airtaki.blog.hu/api/trackback/id/tr4116247608

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása