Rohangálni szoktam erre-arra

Bluetooth fülesek rendhagyó tesztje

2021/01/10. - írta: airtaki

Sokan szeretünk zenére futni, és a piac alaposan elkényeztet bennünket, mert baromi sok füles közül választhatunk. Az elmúlt pár hónapban kipróbáltam néhányat, kifejezetten szem előtt tartva, mennyire használhatóak futáshoz, edzéshez.

Ez egy rendhagyó, erősen szubjektív teszt lesz. Nem vagyok egy tesztelő típus, soha nem érdekelt mi van táblázatokba szedve, miben különbözik X, Y, Z tulajdonság két vagy több termékben. Engem az érdekel, melyik mennyire használható egy adott feladatra, jelen esetben a futásra.

Az elvárásaim fontossági sorrendben a következők voltak:

  • Vezeték nélküli legyen. Próbáltam vezetékes fülessel futni, nem ment, zavart, kizökkentett, utáltam. Ez tehát a legfontosabb, BT-n keresztül kapcsolódjon a telefonomhoz.
  • Izzadságálló legyen. Akik ismernek vagy olvassák a blogot, tudják hogy egy komolyabb nyári edzés alatt a hét tengert kiizzadom magamból. A fülesnek ki kell állnia ezt a próbatételt.
  • Ne akarjon kiesni a fülemből. Rémálmom, hogy futás közben, pláne terepen kiesik és elhagyom.
  • Nem bánnám ha legalább hangerőszabályző, esetleg az alap vezérlők elérhetők lennének rajta: start, stop, számok léptetése.
  • Zajcsökkentés. Na ez egy érdekes dolog, volt már ilyen vezetékes fülesem, imádtam, tök jól működött. Ha vezeték nélkülire váltok, örülnék ha tudna ilyet, nyilván nem csak futáshoz tudnám így használni, szóval ez amolyan plusz pontot jelentett számomra, nem kifejezetten elvárást.
  • Ár. Hát, hát. Sokszor futottam már bele hogy olcsó húsnak híg a leve, nincs ingyen ebéd, stb, stb. Hajlamos vagyok megfizetni a drágább összeget egy termékért, ha tudom hogy valóban hozza az elvárásaim, és tényleg ki fogom használni, nem csak a fiók mélyén fog pihenni. Szóval a vételárat emiatt hátrébb soroltam, persze ésszerű keretek között.

 Ennyi elvárás után az alábbi füleseket próbálhattam ki:

  • 1. Jabra Elite 75T
  • 2. Sony WF-XB700
  • 3. Sony WF-SP800N
  • 4. Apple Airpods Pro
  • +1 CBAOOO Sport Bluetooth Wireless Earphone.

A +1 egy kis magyarázatot igényel. Ez valójában egy teljesen noname aliexpress-es termék, amiből aztán kettőt is vásároltam. Alapvetően ezzel kezdődött a fülhallgató kálváriám, úgyhogy kezdjük a tesztet időrendben az elejétől, ezzel.

CBAOOO Sport Bluetooth Wireless Earphone

gagyi_kinai.jpg

Kezdem a füles vitathatatlan előnyével: olcsó. Én anno kb. 8,5 dollárért, átszámítva akkori árfolyamon nagyjából 2200 forintért vettem. Ennyit megér, gondoltam. Cserébe nincs vezeték, vannak rajta vezérlők, a leírás szerint tud noise cancellation-t, és persze vízálló, izzadságálló, minden amire egy Igazi Sportolónak szüksége van, says Aliexpress. Alin szeretnek túlozni az eladók, ez esetben sincs másképp: értékelhető zajcsökkentés nincs benne, ami az izzadságállóságot illeti... az izzadságom úgy 3 hónap alatt kinyírta. Eleinte csak simán el-elhallgatott, ilyenkor levettem, kiszárítottam, kitisztítottam, egy darabig (pár napig) működött tovább. Később azzal kezdett szórakoztatni, hogy futás közben minden előzetes jel nélkül zene helyett full hangerőn fehér zajt kezdett üvölteni a fülembe. Szürreális. Aztán végül egy ilyen eset után konkrétan elfüstölt, na az már kevésbé volt vicces. Az a három hónap amíg használtam, egész jó volt vele. Hangminőségben az árához képest egész elfogadható, és mivel kívülről ráakaszkodik a fülre, egyáltalán nem akart leesni. Egy feltöltéssel ha jól emlékszem csaknem három órát kibírt.

Verdikt: ha nem vagy izzadékony, különösebben nem érdekel a zene minősége és csak ahhoz kell hogy futás közben szóljon valami, az Aliexpress végtelen kínálata a noname termékekből tökéletesen teljesíti a feladatát. Az árát mindenképp megéri. Én később rendeltem belőle még egyet, amolyan tartalék gyanánt, vagy ha olyan helyre megyek futni ahova sajnálom a drágább füleseket. Ezt a típust konkrétan már nem találtam meg Alin, de nagyjából millió hasonló van hasonló áron.

Apple Airpods Pro

apple_airpods_pro.jpg

Mélységből a magasságba, legalábbis ami az árat illeti. Erről a fülesről annyi tesztet találtok mind írott, mind videó formában, hogy szerintem semmi újat nem tudnék róla mondani, így mindössze a saját tapasztalataim írom le vele. Jóideje almás vagyok, és ha valami, akkor ez a füles az, ami a legpatentabb az iPhone-hoz. A párosítás gyerekjáték, szépen beépül a vezérlőkbe, gyerekjáték a használata. A fülben tök jól ül, kicsit furcsa hogy nem kell koppig benyomni, elsőre olyan érzés hogy esetleg ki fog esni ha nekiállsz futni, de nem. Mondjuk nagyon komoly strapának nem tettem ki, így nem kapott akkora adagot izzadságból mint az előzőekben említett csájníz nóném társa.

Általában az almás blogok és vlogok úgy aposztrofálják az Airpods Prót, hogy ez kábé a vezeték nélküli fülesek Rolls Royce-a. Ami azt illeti, a zajcsökkentés és a hangáteresztés funkció egész kellemes, bár nem mondanám kiemelkedőnek egyiket sem. Hangminőségben, főleg mély hangok terén inkább azt mondanám, átlagos. Amiben kiemelkedik a mezőnyből, az a minőség, hozza a megszokott almás érzést. Tök jól lehet vele telefonálni, tök jó meetingekhez, és hát igen, el lehet vele menni futni, teszi a dolgát, de engem különösebben nem győzött meg hogy az edzéseimhez ilyet akarjak. Mindkét oldalon vannak vezérlők, de (nekem) picit macerás a nyomkodásuk.

Verdikt: bár minőségre nagyon is bejön, de az ára miatt egészen biztos hogy nem ezt fogom megvenni. Ha csak zenehallgatáshoz kellene, inkább keresgélnék jobb hangminőségű füles után, ebben az árkategóriában azért van jó pár kompetitor, amelyek röhögve lenyomják az Airpods Prót. Futáshoz megint csak nem venném meg, egyszerűen sajnálnék rá közel 80 ezer forintot, főleg hogy fele ennyiért ennél használhatóbbat kapok - de ez az én véleményem csupán. Összességében az Airpods Pro nekem nagyon bejön, nagyon tetszik, de mégsem kéne.

Sony WF-XB700

sony_xb700.jpg

Ezt a fülest kifejezetten tesztelni kaptam meg, amiért ezúton is hálás vagyok Hegedűs Krisztián barátomnak. Bocs Krisz, hogy eddig várni kellett az ígért írásra! Ettől a fülestől kábé azt vártam, hogy "akkora basszus van benne hogy az arcod leteszed." In medias res, lelövöm a poént: nincs benne ekkora basszus. Ellenben szépen szól, stabilan ül a fülben, félmaraton alatt sem akart kiesni. Amikor megkaptam tesztelni, az egyik magyarországi áruházlánc épp levitte az árát, e pillanatban pedig nagyjából 30 ezer jó magyar forintot kérnek érte. Lássuk mit kapunk ennyiért!

Illetve... mit nem kapunk. Nincs benne sem zajszűrés, sem hangáteresztés funkció. Az előző annyira nem fájó, főleg ha az árat is nézem. Ha sikerül megtalálni a fülünkhöz illeszkedő szilikon dugót, annyira pontosan illeszkedik, hogy nem is nagyon éreztem szükségét a zajszűrésnek. A hangáteresztés már más téma. Alapvetően felelőtlenségnek tartom ha valaki közterületen úgy fut, hogy a fülessel teljesen kirekeszti a külvilágot. Kell hogy legyen valami kapcsolat, hogy halljuk ha jön hátulról egy autó, kutya, kis zöld emberke. Szerencsére ezen a fülesen is vannak vezérlők, ráadásul fizikai gombok, ami nálam jó pontnak számít. Futás közben, egy-egy kereszteződéshez érve könnyen le lehet állítani a zenét, majd utána folytatni. Persze ettől még zenehallgatás közben a külvilág kirekesztése fennál, ez fájó pont nekem.

Hangminőség: ahogy írtam, szépen szól, de semmi extra. Az Airpods Prót szerintem lenyomja, de az Apple által nyújtott minőségi érzést megközelíteni sem tudja. Lehet csak én bénáztam, de egyszerűen képtelen voltam iPhone-on összepárosítani a gyári appal a fülest, így kénytelen voltam lemondani az equalizerről, illetve azokról a funkciókról amelyeket az app nyújtott volna. Később, a Spotify saját EQ-ját használva azért előjött valamennyi az ígért basszusból, úgyhogy utólag már azt mondom, tényleg nagyot szól az XB700. Telefonálásra, meetingre megint csak jól használható, de ezen a téren az Apple magasan veri. Amit viszont nehéz volt megszoknom, az a füles fizikai mérete. Két jókora fekete krumpli állt ki a fülemből, és bár kiesni nem akart, nagyon furcsa érzés volt.

Verdikt: ha számít az ár, és együtt tudunk élni a hangáteresztés funkció hiányával, az XB700 jó választás lehet.

Jabra Elite 75T

jabra_elite_75t.jpg

Amikor elfüstölt a noname kínai fülesem, hetekig vlogokat nézegettem, így esett a választásom a Jabrára. Épp volt egy akció az említett műszaki áruházláncban, úgyhogy vettem egy nagy levegőt, és kipengettem érte az akkor akciós közel 60 ezer forintot. Kicsit tartottam tőle hogy kieshet a fülemből, lévén semmi extra gumi vagy egyéb varázslat nincs rajta, pusztán a formája segítségével igyekszik bentmaradni.

Megint lelövöm a poént: számomra EZ AZ. Engem az Elite 75T megvett kilóra, szinte minden téren magasan hozta az elvárásokat, néhol még túl is teljesítette. Kár hogy... na, ezt pár sorral lejjebb.

Hangminőség: kedves Sony, kedves Apple, küldjétek mérnökeiteket a Jabra HQ-ba tanulni. Így kell ezt csinálni, ennyira szép és tiszta hangokat utoljára egy Sennheiser fülesben hallottam, ennél sokkal magasabb árkategóriában. A basszus itt tényleg akkorát és olyan tisztán szól, hogy leteszed az arcod. A (passzív) zajszűrés egész kellemes, bár itt talán kicsit többet vártam volna, de simán elmegy. Amivel viszont totálisan meg voltam elégedve, az a hangáteresztés. Miután kipróbáltam, utcán csak így futottam, és végig biztonságban éreztem magam. Az utca zaját átengedi, ha hátulról jött egy autó már messziről hallható volt, ugyanakkor a zene továbbra is tisztán, kellemesen szólt. Ráadásul a két fizikai gombra olyan funkciót lehet beállítani, amilyet csak akarunk, nálam a bal oldali nyomkodására felváltva váltakozott a zajszűrés és hangáteresztés. Forgalommentes helyen, terepen egy pillanat alatt át lehet váltani zajszűrésre.

A Jabra gyári appja megint csak megérne egy misét. Egy szóval: fantasztikus. Pofonegyszerű használni, elmenthetünk különböző profilokat, amelyekhez egyedi EQ beállításokat is társíthatunk, és mindezt a telefonon szempillantás alatt, widgetből vezérelhetjük. Szoftverfejlesztőként mondom, iskolapéldája annak, hogyan kell valamit okosan, jól csinálni.

Maga a füles meglepően kicsi, és a tokja sem sokkal nagyobb, kényelmesen elfér egy szűk farmer zsebében. A tokon egy többszínű led aszerint világít, hogy mekkora a töltöttség a fülesben. Nincs százalékos kijelző, helyette kapunk zöld fényt: minden oké. Sárga: lassan tölteni kéne, de egy ciklust még simán ki fog bírni. Piros: töltsed öcsém. Bejön, tetszik.

Negatívumok: sajnos azok is vannak. Bár a füles tényleg meglepően stabilan ül a fülben, és kibírta a 30km-es terepfutásaim is, azért az első óra után már egyre gyakrabban kellett igazgatnom. Sajnos a fülem is izzad, és akámennyire tudományosan alakították ki a formáját, ilyenkor egyre bizonytalanabb érzés volt. Szerencsére egyszer sem esett ki. Ezt nem tudom komoly hibának tekinteni, ez inkább az én sajátosságom, én ezzel simán együtt tudnék élni.

Nagyjából hat boldog együtt töltött hónap után a jobb oldali füles elkezdett elhalkulni. Érdekes probléma volt, mivel nem azonnal csökkent a hangerő, csak mintegy 5 - 25 perc elteltével. Akkoriban épp meg voltam kicsit fázva, a füleim eldugulva, így eleinte fel sem tűnt. Annyira vakon bíztam a prémium technikában, hogy később, amikor már egyre erősebben és gyakrabban jelentkezett a halkulás, elmentem fülészetre hogy biztos eldugult a jobb fülem, nézzék már meg. Fel sem merült bennem hogy az imádott Jabra ment tönkre... Pedig sajnos ez volt a helyzet. Végül visszavittem az üzletbe, ahol átvették javításra, majd pár nap múlva jött az SMS hogy javíthatatlan, levásárolhatom az árát. Szomorú vége egy nagyon szép történetnek.

Verdikt: Imádtam. Jellemző, hogy amikor visszamentem levásárolni, ugyanilyet akartam venni helyette, de épp nem volt raktáron. A vevőszolgálaton azt mondták, ez sajnos típushiba, sokan fordultak hozzájuk ilyen panasszal. Nagyon sajnálom, mert számomra ez lett volna az álomfüles.

Sony WF SP800N

sony_sp800n.jpeg

Eredendően még amikor a noname kínai fülesem működött, akkor osztott meg Krisz egy sajtóbejelentést, hogy a Sony megalkotta a tökéletes sportfülest. A specifikációt olvasgatva, huhh, hát ez tényleg mindent IS tud! Végül nem tudtam kivárni, és közben megvettem a Jabrát, így ennek a Sony fülesnek csak távolról integettem.

Miután a Jabra kimúlt, épp volt raktáron ebből a Sonyból, és mindössze 3000 forintot kellett ráfizetnem. Húúú, tök jó, mégis meglesz a vágyott szuperfüles, gondoltam. Hiszen a Sony legendás a zajszűrésről, az egyéb szoftveres és mikroelektronikai hókuszpókuszokról, no meg különösen a kimagasló hangminőségről. Szóval elég magasra tettem magamban azt a lécet, és az üzletből hazafelé bandukolva azon agyaltam, vajon az SP800N milyen magasan fogja ezt megugrani.

Nos... kedves Sony, ez most nem sikerült. Számomra ez a füles hatalmas csalódás volt. És akkor még finom voltam. Kezdjük az alapoknál: zajszűrés, hangáteresztés. A kanapén ülve laktam be a fülest, ahogy a tesztben említett többit is. Közepes hangerőn szólt mellette a TV, az utca zaja halkan szűrődött be a szobába. Az app ezt a fülest gyorsan megtalálta, kezdjük hát a beállítást! Ahogy váltogattam a három funkció között, egyszerűen nem tapasztaltam különbséget. Először azt hittem, valamit rosszul csináltam, esetleg kifogtam egy hibás terméket. Ambient sound (ez a hangáteresztés), ambient sound off (ez a normál mód), noise cancelling (ez pedig a zajszűrés). Egyszerűen semmi különbség, a TV ugyanúgy szólt, kintről a kocsik zaja pontosan ugyanúgy hallatszott. Próbaképp betettem az Airpods Prót: zongorázni lehet a különbséget az Apple javára, pedig annak sem kiemelkedő ez a képessége. Vissza a Sonyhoz: semmi. Csalódott voltam, nagyon csalódott. Na jó, őszintén... ha kifejezetten fülelek, oké, tényleg észre lehet venni a különbséget, de könyörgöm, ennyi pénzért én azt várnám hogy süketszoba vs szabad áthallás legyen a két véglet! Ezt a Sony nem tudja. Utánaolvastam, más chip dolgozik benne mint az SP1000-esben, így mnár érthető. Azaz... nem, akkor sem értem, nem tudom ezt elnézni.

Említettem hogy a Sony izgalmas hókuszpókuszokkal operál. A füles képes megtanulni, felismerni a szokásainkat, és ha akarjuk, automatikusan vált a három üzemmód közül attól függően, épp mit csinálunk. Szobában, kanapén ülve aktiválja a noise cancellationt, míg ha nekiindulunk a futásnak, ambient soundra vált, ráadásul a legerősebb módra (mert hogy több lépésben is lehet állítani a... semmit). Könyörgöm! Ez egy akkora parasztvakítás, annyira felesleges marketingduma, hogy a fal adja a másikat! Tök jól mutat a katalógusban, lehet vele kérkedni hogy a konkurensek bezzeg nem tudnak ilyet, de azokban legalább van értékelhető zajszűrés!!!

További izgalmas újítás, hogy elhagyták a fizikai gombokat, helyettük érintőpanel van mindkét oldalon. Vajon miért? Egy húzósabb 17km-es futás során, mikor szakadt rólam a víz, egy percen keresztül tapogattan kétségbeesetten a jobb fülest, hogy leállítsam a zenét. Esélytelen volt, végül kitéptem a fülemből és idegesen zsebre vágtam. Szép dolog az innováció, de ha sportolók a célcsoport, akkor lehet nem a marketingeseknek kellene ilyen döntéseket hozni. Hanem olyanoknak, akik legalább köszönő viszonyban vannak egy keményebb edzéssel.

A Jabra elkényeztetett vele, hogy egyszerre tudott csatlakozni több készülékhez is: telefonhoz, számítógéphez, így simán tudtam futni is, görgőzni is anélkül hogy folyton meg kelljen nyitnom a beállításokat. Az SP800N ilyet nem tud: mindig ahhoz csatlakozik, amelyiken utoljára hallgattam. Nem mondom hogy ez egyértelmű negatívum, valószínűleg ha nincs előtte a Jabra, fel sem tűnik.

Erős negatívumként értékeltem azonban, hogy nem lehet szabadon programozni a vezérlőket. Én szeretem ha a hangerőt, a számok léptetését és a hangfunkciókat is egyaránt tudom a fülhallgatóról vezérelni. Na itt az van, hogy választhatok előre definiált profilok közül a jobb és bal oldalon is, de szabadon nem variálhatom őket. Tehát olyat nem lehet beállítani, hogy playback control, sound assistant és volume control EGYÜTT elérhető legyen. Ez most komoly??? De nem baj, legalább van Google Assistant és Alexa is. De jó...

Nagyjából egy hónapja van meg az SP800N, ezalatt alaposan kimérgelődtem magam. Bár mélyen csalódtam benne, és visszasírom a Jabrát, azért néhány fontos és pozitív dolog mellett mégsem lehet szó nélkül elmenni. A legfontosabb talán, hogy ez a füles aztán tényleg stabilan ül a fülben. Ez részemről 9/10-es! Egy kis - levehető - szilikon pöcök tartja a helyén, amelyik épp anyira kemény csupán, hogy ne engedje kiesni, de annyira puha is, hogy ne legyen kényelmetlen órák hosszat viselve sem. Ahogy a dugaszok, ezek a pöckök is több méretben vannak a dobozban mellékelve, szerintem nincs olyan fül amelyikhez ne passzolnának. A decemberi hidegek alatt sokat görgőztem a szobában a fülessel, ilyenkor azért halványan észlelhető az üzemmódok közötti különbség, a lánc surrogását elcsendesíti annyira, hogy szinte észre sem lehet venni. Csak kell hozzá egy film is közben. Pár napja volt egy két óra hosszúságú edzésem, gyakorlatilag nem is éreztem hogy bent van a füles, holott a Jabrát egy óra után mindig igazgatni kellett.

Az üzemidő megint egy jó tulajdonsága az SP800N-nek: eleve 9 órát bír a füles, ami további 9 órával meghosszabbítható, ennyi plusz energia fér el a tartójában még. Tök jó, ezt már el merném vinni egy UB-re.

Pár telefonhíváson, Teams meetingen túl vagyok a fülessel, a partnereim kivétel nélkül azt mondták, tökéletes a hangminősége. Nekem ennyi elég, nem akarom hallani magam, ha ők tisztán és hangosan értenek, az bőven elegendő.

Verdikt: amennyire imádtam a Jabrát, és amilyen sokat vártam a Sonytól, annyira mélyen csalódtam benne. A hosszú üzemidő és a rendkívül stabil illeszkedés azonban sportra mégis alkalmasabbá teszi a többinél. A zajszűrést és a hangáteresztést felejtsük el, egy vicc, nagyon rossz vicc. Ezzel együtt, ha kifejezetten sport célokra kell, jó társ lesz a kemény edzések során is. Ráadásul szintén le van most akciózva, sok helyen 49.990 forint, de egy gyors keresés után az egyik forgalmazónál még ennél is olcsóbban, 38.990-ért elvihető. Annyit szerintem megér.

Zárszó: "annyit szerintem megér." Súlyos tízezrekről beszélünk (kivéve a 8 dolláros noname cuccot). Nekem az a véleményem, valójában az fogja eldönteni hogy megéri-e az árát vagy sem, hogy mennyire fogjuk kihasználni. Ha többnyire a fiókban fog heverni, a 8 dollár is kidobott pénz, míg aktív használat mellett a 40-50 ezres kategória is lehet jó befektetés.

Remélem tudtam valamennyit segíteni, hajrá fülelni!

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://airtaki.blog.hu/api/trackback/id/tr5016383252

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása