Évindító 6km, mezítláb

Hat kilométer... az mi? Tavaly röpködtek a maratonok, idénre sokkal merészebb céljaim vannak, mégis mi ez a szerény hatos?

Alapvetően még sok is volt. Ezt a mai 6km-t egy Vibram FiveFingersben, úgynevezett minimál vagy mezítlábas cipőben futottam le. Tavaly kóstoltam bele ebbe a stílusba, és nagyon bejött. A nyáron kísérleteztem vele egy darabig, de ahogy jött az őszi félmaraton- és maratoni szezon, inkább nem kockáztattam, egy időre félretettem. Kockáztatás alatt azt értem, hogy ezzel a stílussal olyan izmokat, olyan ízületeket és inakat terhel az ember a lábaiban, amelyek egészen addig aludtak, soha nem voltak igazán használatban. Nagyon könnyű túlterhelni őket, és rossz esetben akár egy talpíngyulladást összeszedni. Főleg ha a hosszabb távok már rutinszerűen mennek - mit nekem 10km mezítláb, az is valami? Hát igen, azt szoktam mondani hogy előbb érdemes utánaolvasni milyen is a mezítlábas technika, és egészen kis távokkal elkezdeni. Nem 1-2km-rel, inkább eleinte néhányszáz méterrel. Az izmok viszonylag könnyen alkalmazkodnak, de a lábfej annál nehezebben. Hosszú hónapok telnek el, míg hozzászokik a megváltozott terheléshez. Tavaly végül eljutottam az 5-6km-es távokig, egyszer felmentem 7.5-ig - na az már a túmáccs volt, egyelőre az még sok.

Ma amúgy sem akartam túl sokat futni (tegnap Ferivel lenyomtunk egy szilveszteri terep-félmaratont), úgyhogy kapva kaptam az ötleten: gyerünk a FiveFingersben futni, legalább 5-6-nál így tutira több nem lesz. Az idő kifejezetten kellemes volt, a technikai pólóra csak egy vékony hosszúujjút vettem fel, kabát nem is kellett. Frissítés ekkora távon szintén nem kell, úgyhogy gyerünk, iszkiri futni.

Az első métereken mindig furcsa a mezítlábas futás. Sokkal sűrűbb a lépésszám, sokkal kisebb erővel csapódik a láb a talajnak, épp ezért simán lehet aszfalton is alkalmazni. Szinte odasimul, hangtalanul, puhán, természetesen. Számomra kellemes, 130 körüli pulzussal raktam meg az első kilométert, majd a másodikat is. A tempó nem volt gyors, ellenben lassú, de nem is nagyon foglalkoztatott. Élvezkedtem. Újév napja, délelőtt, sehol egy teremtett lélek, az egész település kihalt volt. Csodás idő, napsütés, jó levegő, szinte rikoltozni lett volna kedvem. Aztán jobbat gondoltam ki, és finoman nekiálltam fokozni az iramot. Nem volt semmi különösebb tervem, nem találtam ki előre mit fogok csinálni, egyszerűen jólesett picit gyorsítani. Aztán még. És még. És még tovább: az utolsó, 6. km-t átlag 4:12-vel sikerült megrakni, a peek valahol 3:45 körül volt. Általában nem a csúcson hagyom abba az edzéseket, szoktam hagyni a végére 1-2km levezetést, de mivel most mezítláb voltam és amúgy is a megengedett táv maximuma felé jártam, a levezetés elmaradt, néhány száz méter után már otthon is voltam. Nyújtás, kis séta, meg is vagyunk.

Ez a futás egyben a NYRR Virtual Resolution Run 5k is volt egyben. Ez egy virtuális futóverseny, amit a New York Road Runners klub szervez évente több alkalommal. Ezzel a mai részvétellel ugyan semmit nem nyertem, nem is számít a helyezés, egyszerűen csak jó volt az esemény égisze alatt futni január 1-én. Na majd március közepén... de az még odébb van.

A mai edzés értékelése: király volt, legyen mondjuk 7/10. Elsőre 8-at mondtam volna, de az már túl közel van a 9-hez, ami kb. az álomkategória. Jó volt, de a gyors szakasz nem volt elég gyors, pedig eléggé igyekeztem beleadni mindent. Éreztem hogy sok van még bennem, rendes cipőben saccra 3:25-ig ment volna a fokozás. Van még mit gyakorolni, de erre a hétre vége a mezítlábazásnak. A talppárnáim most kissé fájnak, érzékenyek, ez mondjuk normális, egyáltalán nem vészes. Maga a mezítlábas futás érzése - ma is, akárcsak eddig mindig - valami elképesztően csodás, mintha valami őrült hippi lennék a hatvanas évekből.