A héten kaptam egy meghívót egy szombati virtuális eseményre, a Zwift Long Distance Runners (ZLDR) jóvoltából. Ez egy 21 kilométeres meetup volt, alapvetően nem verseny. A szervezők öt csoportot alakítottak ki, a legelsőbe jelentkeztem (avg 5 min/km alatt). Ezt az eseményt akartam kihasználni, hogy egyben megfussam a virtualfutok.hu Antivirus Run félmaraton futamát.

A héten nem edzettem túl erősen, igyekeztem rápihenni a szombatra mind fejben, mind testben. Bár... a nagy pihenésbe azért csütörtökön befigyelt egy 5km-es personal best futópadon: ez egy másik virtuális verseny, a NYRR Virtual 5K futama volt. A célom az volt hogy 19 perc környékére vagy az alá fussak be, és ez sikerült is: 18:46 lett a vége. Itt most közel 100%-on futottam, úgy éreztem szinte végig határon voltam, ennél erősebbet pillanatnyilag nem tudnék futni 5km-en. Ezzel az eredménnyel azonban teljesen elégedett vagyok, fél éve álmodni sem mertem erről.

De vissza a szombathoz! A tervem a már jól megszokott negatív splites tempó volt, de kicsivel gyorsabban mint legutóbb. Reggel egy bejegyzés várt a szervezőktől, hogy az első kilométert lehetőleg együtt fussuk meg, 6:45 körüli tempóban. Közel százan regisztráltunk, és a csoport íratlan szabálya szerint mindenki sárga pólót viselt. Az első lassú kilométer azért kellett, hogy klassz screenshotokat tudjunk készíteni az együttfutiról. Ez aztán sikerült is. :)

Így viszont lőttek a tervemnek, így nem lesz meg megint az 1:30 alatti félmaraton! Mit lehet tenni? Hát 21 helyett 22.1, illetve az elindulás-megállás miatt plusz 100 méterrel még többet, 22.2km-t lőttem be. Így hiába futom lassan az elejét, marad még pont egy félmaratonnyi táv ahol kitombolhatom magam. Gyerünk!

Hamar felgyorsultam a versenytempómra, nem volt könnyű tartani. Alapvetően a 4:17 illetve az ennél is gyorsabb tempó nekem eddig túl gyors volt. Csak pár hete vagyok rá képes, a változásnak több oka is van. Kisebb részt annak köszönhető hogy rengeteget edzek, a futás és a görgő mellett reggelente már harmadik hete a felsőtestem is rendszeresen erősítem. Ahogy írtam, ezt vélem kisebbik oknak. Nagyobbrészt... ez fejben dől el. Egészen pár héttel ezelőttig egy lélektani falként élt bennem a 4:15, úgy értem hosszútávon. "Én erre nem vagyok képes, nekem ez túl sok." Ismerős? Amikor korábban megpróbáltam ennyivel futni, hamar elkezdtem zihálni, a pulzusom az egekbe szökött, és a combomban elkezdtem érezni a fáradságot, fájdalmat. Kétszer is leírtam a kulcsszót: "elkezdtem". És ettől beijedtem, úgy voltam vele, ez sok, ez nem megy. Aztán a múlt heti 1:28-as félmaraton rádöbbentett, hogy ettől még nem kell abbahagyni, elég volt csak felidézni a BSzM-et: van élet a fájdalmon túl is. "A fájdalom csak fáj" - bullshit, de működik. Ennek tudatában sikerült múlt héten, és így akartam most is megcsinálni. Fejből.

Szóval a negyedik-ötödik kilométeren már az említett 4:15-tel mentem, épp ennyi kell az 1:30-as időhöz. A tudat hogy ennél még gyorsabban kell futnom végig, picit megült az elején, de elhessegettem. Inkább a zenére és a mozgásomra koncentráltam, no meg a gondosan megtervezett frissítésre. 20 percnél betoltam egy citromos gélt, tulajdonképpen egész jólesett. A következő három kilométert 4:12 körül futottam, a zselétől egész jó erőre kaptam, a kezdeti nehéz érzés elmúlt. 9-14km között tovább gyorsítottam 4:08-ra, igazság szerint szinte problémamentesen. A szinte arra vonatkozik hogy egy korty vizet sikerült közben félrenyelnem, amitől görcsös köhögés tört rám, de szerencsére nem tartott sokáig és nem kellett lassítanom miatta. Amikor 60 percnél betoltam a második zselét - ez kólás-koffeinos volt -, rosszabbul jártam. Egy-két percre rá nagyon durva hányingerem lett, szinte a számig jött vissza minden, nagyon nehéz volt visszatartani. Ha utcán lettem volna, szimplán megállok és okádok egyet, de a szobában ezt nem akartam. Szerencsére ez az érzés is hamar, pár másodperc alatt elmúlt, de itt bizony borotvaélen táncolt a siker, majdnem abba kellett hagynom a futást. (40 és 80 percnél amúgy sótablettával és vízzel frissítettem.)

A 15-16. kilométert 4:03-mal raktam meg, úgy voltam vele hogy ha 16-ig elérek, onnan el lehet kezdeni begyújtani a rakétákat. Így is tettem, 17-től nagy levegőt vettem és bátran 3:58-ra gyorsítottam. Ez talán felelőtlenség volt - ez a tempó már sok volt nekem, éreztem hogy kétesélyessé kezd válni a dolog. Vagy bírni fogom és óriási PB lesz belőle, vagy vissza kell vennem, de az azt jelentené hogy kezdek elájulni. Mert én ezt innen már el nem engedem! Úgyhogy igyekeztem méginkább a mozgásomra és a levegővételre koncentrálni, ez segített.

"Sima" félmaratonnál az utolsó két kilométert szoktam komolyabban megnyomni. Itt komolyabb tempóváltásról már szó sem lehetett, de azért próbáltam beleadni amit csak lehet: amint elhagytam a 19-est, felmentem 3:54-ig, onnan 3:51-re. Közben realizáltam magamban, hogy 5km-en második legjobb időt állítottam be, ez baromi jó érzés volt. 21-nél jött a felirat, hogy teljesítettem az eventet, az időm pedig - legnagyobb meglepetésemre - a kezdeti 6:45-6:50-es kilométerrel együtt is épp befért 1:30 alá! Úristen, és közben azt éreztem hogy tele vagyok erővel, a flow rohadtul elkapott, és még volt egy önként vállalt kilométer hátra. Így nagy levegőt vettem, és megnyomtam a 16-os gyorsgombot a futópadon. Nem vagyok normális - 16km/h-val, 3:45 alatt nyomtam le az utolsó kilométert!

Amikor elértem a 22.2-höz, hatalmas mosollyal állítottam meg a padot. Sikerült! Egy pici talán még mindig lett volna bennem, mert nem rogytam össze, nem ájultam magam alá - de ennél jobban nem akartam a határaim feszegetni. Az utolsó plusz kilométerrel a félmaratoni időm 1:26:25 lett - új rekord, több mint egy percet sikerült hozni a múlt héthez képest!

Eddig az eufória, amit a puszta számok sugallnak. Akkor most elemezzük egy kicsit, mi volt ez az egész.

Még a múlt héten írtam, hogy egyrészt nem futottam ki magam teljesen, másrészt a Stryd kb. 0.1 km/h-val lassabb tempót mért a padhoz képest. Emiatt az akkori 1:27:55-höz képest saccra 40-60 másodperccel jobbat is tudnék futni. A Strydet azóta újra kalibráltam, most viszont egy hangyányit gyorsabb tempót mért. Úgy éreztem, a 22km alatt kilométerenként 1-1.5 másodperccel gyorsabbat mutatott. Ennyit viszont még tudtam volna hozni, ezért nincs lelkiismeret-furdalásom. Mindezeket figyelembe véve a két futás nagyjából hasonló volt, és ugyanolyan mértékben vett ki belőlem. Mindkét alkalommal tök jól éreztem magam utána, különösebb problémák (görcsök, izomláz) nélkül.

Mégsem vagyok teljesen elégedett. Valahogy baromira ráéreztem a futópad ízére. Nagyon bejön hogy tartja a tempót, nem enged belassulni, mint egy hajcsár, hajt előre a cél felé. Tetszik. De kétségeim vannak hogy egy valós versenyen, az utcán is képes lennék-e hozni ezt a tempót. Most úgy érzem, valószínűleg nem. Esetleg ha a versenyhangulat, esetleg egy jobb helyezésért valami komolyabb meccs kihozná belőlem az állatot, akkor. Talán. Legyünk őszinték, 1:27 környékén nem nagyon adnak jobb helyezést, attól én fényévekre vagyok. Sajna mifelénk nincs ideális pálya, a vírushelyzet miatt a Vízmű lezárta a dunaparti szolgálati utat, pedig az 7km hosszú, forgalomtól elzárt egyenes aszfalt, ott aztán lehetett tempót futni. Maradnak a rövidke utcák a rengeteg kereszteződéssel és kanyarral (na meg a türelmetlen autósokkal), vagy a terep, ahol nyilván lassabban fogok csak futni. Szóval nem igazán tudom magam egyelőre tesztelni, marad a futópad. Ott viszont brutális a fejlődés, elég ha csak a januári edzéseimmel hasonlítom össze, hihetetlen. Ha csak annyival lennék gyorsabb egy utcai versenyen, amennyivel január óta futópadon jobb vagyok, akkor bizony megvan az 1:30 alatti idő. Már csak... meg kell futni, ugye.

Ezt a futásomat a fentiek tükrében szándékosan nem akarom pontozni. Fantasztikus élmény volt a ZLDR meetup, a sok sárga pólós futópajti, és hihetetlen hogy ilyen időt hoztam össze. De... pontot akkor adok rá, ha aszfalton is a közelébe kerülök majd ennek az időnek.