A Szénás kör - első menet

Az úgy volt, hogy Barát Gabi invitált, nincs-e kedvem futni a Szénás kör születésnapján, hát persze hogy volt. Itt jegyezném meg, nem vagyok egy tapasztalt terepfutó, akkor még terepcipőm sem volt. Az alábbiak tehát nem épp aktuálisak, konkrétan június elején történt ez a futás, de most jött el az alkalom hogy kiírjam magamból. Részben, pontosabban nagy részben a Szénás volt az oka hogy hátat fordítottam a blogolásnak egy időre. Alaposan megtört, nehéz volt kijönni a gödörből. Lássuk, hogy éltem meg.

Szóval... a Szénás kör. Az az átkozott, pusztulat Szénás kör, az egó-törő. Jó, visszafogom magam, kezdem a jó oldalával, csak van ilyen is. Megcsináltam. Végigmentem rajta. Szép volt a látvány. Új ismerősöket szereztem, lepacsiztam egy csomó Gizionnal, akiket eddig csak virtuálisan (vagy úgy sem) ismertem. Fejben végig erős voltam, a feladás gondolata meg sem fordult a fejemben. És... egyebet nem tudok mondani.

Na akkor mit is érzek valójában... Ilyen ocsmány, trágya futásom 2018 novembere óta nem volt. Erre most nagyon de nagyon nem vagyok büszke. Nem érdemlem meg azt az érmet, nem vagyok méltó rá hogy mint finisert említsenek. Én még egy versenyen sem gyalogoltam ennyit. Volt szenvedősebb, pl. a BSzM, de nem lehet a kettőt egy lapon említeni, a BSzM-be a négy nap alatt egy centis sem sétáltam bele, még a frissítőpontokon is végigfutottam, itt meg már 11km-nél eljött az első belegyaloglás. Tudom hogy a terep más, a szintekbe bele lehet és olykor kell is sétálni, de más amikor önként választod mint stratégiát, és megint más amikor azért teszed mert elkészültél. Így hónapokkal később persze már enyhült a kín és a szégyen, de akkor a kör után komolyan mondom majdnem elsírtam magam. Kevés vagyok én még a Szénáshoz, összetört testileg, de főleg lelkileg.

Mi lett volna a cél? Mondjuk egy 3:30-as idővel őszintén szólva kiegyeztem volna. Vagy akár ezzel a 3:56-tal is, ha nem így "futom" meg. Mit kottáztam hát el? A mindenen kívül? Megpróbálom összeszedni.

• Csütörtökön a bringázást. Még most is úgy érzem, minimálisan hatott csak a vasárnapi teljesítményemre, de bizonyára bejátszott kicsit, mondjuk 2-3%-ban. Megoldás: legközelebb lehet érdemes volna hallgatni az edzőre, és nem menni neki egy KOM-nak, csak mert képes rá az ember.
  
  
• Felkészülés hiánya. Úgy indultam neki a Szénásnak, hogy nem tanultam meg az útvonalat, fogalmam sem volt a pályáról (jelenleg nincs olyan órám ami erre alkalmas lenne). Épp ezért rajt előtt körbekérdeztem a srácokat, betársulhatok-e valakihez, aki tudja merre kell menni. Végül Danihoz csapódtam, együtt indultunk el. Attól tartok, alaposan elfutottuk az elejét, én legalábbis biztosan, magamtól tutira lassabban kezdtem volna. Megoldás: legközelebb lehet fel kéne készülni, és saját tempóban futni végig.
  
  
• Meleg. Hát ezzel nem lehet mit kezdeni, ez van és kész, ennek tudatában illett volna még inkább visszafogni a tempót. Illett volna, ja, amíg még ment. Megoldás: ... (de, tudok melegben futni, sőt, szeretek melegben futni, itt most egyszerűen... áh mindegy.)
  
  
• Frissítés. Kicsit több mint egy liter vizet töltöttem a háti palackomba, és a kék kútnál újból beleraktam egy litert. A végére pont kiürült, vagyis összesen két liter víz fogyott (meg két gél, meg három sótabletta). Nem akkor ittam amikor megszomjaztam, ügyeltem rá hogy folyamatosan igyak, gyakorlatilag kilométerenként, illetve a húzósabb részeken pár száz méterenként. Gondoltam legalább ezt jól csináltam, de nem. Megmértem a súlyom indulás előtt (71.5kg). Megmértem magam miután hazaértem (67.5kg - de ebben benne van az a fél liter plusz is, amit célba érés után magamba toltam). És felidéztem magamban amit az edző a frissítésről mondott: "2% folyadékveszteség már 15%-kal rontja a teljesítményt." Oké, akkor nincs is több kérdésem, ügyes vagy Taki (sarcastic me ON). Megoldás: vinni kellett volna a mellkasi palackokat is, és még többet inni. És nem szégyen megállni pisilni az erdőben ha kell.
  
  
• Navigáció. Valahol 18km körül elengedtem Danit, csak visszafogtam volna, a tempója meg legyilkolt volna. Innen úgy futottam tovább, hogy a kezemben volt a telefonom, rajta az AllTrails-szel, amibe előzőleg feltöltöttem a Szénás kört. Na ez a része nagyjából rendben működött, egyszer sem tévedtem el. Viszont... A telefon a nadrágom övzsebében volt, ami kb. 3km után teljesen átázott. A telefonomat ujjlenyomattal lehet feloldani, ami a vizes, izzadt előlapon nem működött többé. A jelkód is megadta magát pár kilométerrel később, a kapacitív képernyő egyszerűen nem érzékelte hogy hol nyomkodom. Szóval az hogy feloldjam a képernyőt és megnézzem hol tartok, merre kell menni, kábé a következő lépésekből állt: telefon elővesz, vizet leráz. kézzel letöröl, káromkodik, mert ettől még több víz van a kijelzőn. Száraz ruhadarab keresése, kurvaanyázás, mert olyan nincs. Ah, de van, a kompressziós zokni nem ázott át hátul. Megáll, zoknihoz dörzsöli a telefont, közben a szembejövő túrázók nagy szemekkel néznek, és udvariasan csak a hátam mögött röhögnek. Később a zokni is átázik, így alternatively száraz levelekkel próbálom meg letörölni a képernyőt, hogy valahogy fel tudjam oldani. Nem kevés percet hagytam ott emiatt. Viccesen hangzik, de mégis alaposan hozzájárult a negatív végeredményhez. A másik dolog: a telefonom három éves, az akkuja a béka segge alatt van, a 18. km-től a végére 75%-ról 6%-ra merült, mázli hogy egyáltalán kibírta. Megoldás: mondanám hogy Fénix 5 vagy 6, de nem akarok ennyire technokrata lenni. Tájékozódási futóverseny volt már a dzsípiesz előtt is, az emberek akkor is képesek voltak tájékozódni az erdőben, csak épp jobban felkészültek. Megoldás lehet hogy ne előző nap este csapjam fel a szenaskor.hu-t, hogy mégis merre kell menni. Esetleg egy akkucsere a telefonomban sokat segíthet. Meg száraz törlőkendő vízhatlan zacskóban. Pozitív hozadéka még, hogy jópár túrázónak okoztam vidám perceket.
  
  
• Futócipő. Más is volt aszfaltos cipőben, alapvetően ezzel nem lett volna semmi gond. De lehet nem a csillió forintba kerülő Hokámat kellett volna elhozni a Szénásra. Oké hogy már 1200km benne volt, de még simán kibírt volna néhány százat aszfalton. Most meg... béke poraira, elég csúnyán elszakadt mindkettő, sajna teljesen használhatatlan lett a végére. Megoldás: VEGYÉL TEREPFUTÓ CIPŐT BZMG.
  
  
• Lejtőfutás. Oké, akkor most félreteszem az eddigi szarkazmust és önostorozást, ez most komoly lesz. Az van, hogy rádöbbentem, nem tudok lejtőn futni. Dani úgy hagyott ott minden alkalommal, hogy öröm volt nézni (tudom, nem máshoz viszonyítunk, de akkor is látványos volt a különbség). Tulajdonképpen a talaj minőségétől függetlenül bizonytalan vagyok lefelé, úgy verem oda a sarkam hogy csak úgy reng, ennek következtében az egyenes combizmom már 18km-nél kiábrándítóan fájt, nagyjából annyira mint a BSzM-en 50km után. Borzalmas volt. Emiatt mégsem aggódom annyira, azt gondolom a lejtőfutás megtanulható, gyakorlás kérdése az egész, és ezen a téren aztán bőven van fejlődni valóm. Muszáj keresnem hosszú és változatos lejtőket ahol gyakorolhatom. Sajnos a lejtőzésnek volt más negatív hatása is. A nagy lábujjkörmeim kissé nehezen viselték, a jobb oldalin szép lila csík jelent meg, persze fáj is. Remélem megmarad ennyiben, nem lesz rosszabb.

Hát ez volt számomra a kis Szénás kör, első próbálkozásra. Őszintén szólva... tényleg nagyon szar volt, de remélem pár hét múlva inkább már csak mosolyogni fogok rajta. (UPDATE: igen.) Ezzel együtt nem bánom hogy megpróbáltam, sokat tanultam belőle. És szeretném megismételni, és igenis behúzni azt a sub 3:30-as időt. Bennem van, tudom hogy simán képes vagyok rá. Ha csupán a fenti hibákat kijavítom, már azzal meglenne, és akkor még nem is edzettem rá különösebben.