Visszatértem!

Sok idő telt el, tavasz vége óta hátat fordítottam a blogolásnak. Sokminden történt velem azóta, pozitív és negatív dolgok egyaránt, aztán időm, később kedvem sem volt írni. Így telt el a nyár, majd a szeptember. Mostanra kicsit kezd egyenesbe kerülni minden. Lássuk mi történt az elmúlt hónapokban, röviden!

A kálvária a Szénáson kezdődött. Nagy egóval, "azt majd én tudom!" felkiáltással bíztam benne hogy csuklóból kirázom a 6 perces kiliket a 31km-en. Hát persze. Az hogy nem jött össze, nem igazán fedi eléggé a valóságot. Én ott megtörtem, a Szénás megrágott és kiköpött. Napokig nem tudtam kapaszkodás nélkül felkelni, olyan fájdalom maradt a combomban. Utána hetekig, de inkább 1-2 hónapig egyszerűen nem találtam a helyem, elment a kedvem nem csak a versenyzéstől, de a futástól is. A következő hétvégén volt a Telekom Vivicittá Virtuális Félmaraton, én ezt 1:40 alá akartam behozni, az elmúlt időszak alapján ez leginkább közepes, nem feszített erőkifejtés lett volna. Nos... 1:45 lett, de vért izzadtam hogy egyáltalán ez összejöjjön. Nagyon rosszul és nagyon nehezen ment. Elegem lett, itt tényleg megtörtem.

Nem sokkal később, július első szombatján volt a Spirit of Balaton, ide a kezdetek óta szinte minden évben mentem, jó kis családias bringás Balatonkör. Idén az esemény előtt egy-két héttel találtam ki, mi lenne ha mennék, pontosabban mi lenne ha mennénk, Sági Feri barátommal. Amolyan unofficial, nevezési díj és pecsételőállomások érintése nélküli "just-for-fun" jellegű tókerülésre. Az elhatározást tett követte, nekivágtunk, és... és az egyik legkellemesebb, legszórakoztatóbb Balatonkörre sikeredett evör. A moving time 9:31 volt, de ez teljesen mellékes, nincs jelentősége. Nem azért mentünk, pusztán élveztük a tavat, a jó időt, a bringázást. Jéééé, hogy így is lehet...?

A Balatonkör előtt kaptam tesztelésre egy Sony XB700 true wireless fülhallgatót Hegedűs Krisztián barátom jóvoltából, kifejezetten edzéshez, futáshoz. Elkezdtem tesztelni, hamarosan erről is érkezni fog egy cikk.

Közben lett új munkahelyem, és pont passzolt az elektromos egykerekűm hatótávolságához, így egyre sűrűbben kezdtem egykerekűzni a bringa vagy a motor helyett. (Azt már nagyon régen elengedtem hogy az agglomerációból csúcsidőben kocsival járjak dolgozni.) Érdekes dolog ez az egykerekűzés, elsőre annyi látszik hogy az ember mozdulatlanul gubbaszt rajta, valójában viszont... jó kis kalóriaégetés. Erősíti a combfeszítő izmokat, nem is kicsit.

Néhány héttel később még mindig éreztem hogy hullámvölgyben vagyok. Egyszerűen elment a kedvem a futástól, bár az edzőm rendre küldte az edzésterveket, egyre kevesebb lelkesedéssel csináltam őket. Valamikor július közepén megírtam neki hogyan is érzem magam, és kis szünetet kértem. Barát Gabit továbbra is az egyik legjobb edzőnek tartom, profin tud felkészíteni szinte bármire, ez most viszont az én harcom, amit fejben kell megvívnom saját magam ellen. Abban maradtunk hogy pár hónapig pause, aztán újra elkezdünk együtt dolgozni.

Augusztus utolsó hete viszont parádésra sikeredett. Edzés gyanánt egyre többször futottam félmaratont, különösebb cél nélkül, egyszerűen csak mert. Jó érzés volt, próbáltam kívülről figyelni magam, érzékelni azokat a jeleket amiből meg tudom ítélni, vajon kezdek-e újból "futó ember" lenni. Egyre többször volt olyan, hogy végre nem teljesítménykényszerből, nem a számok ellen küzdve futottam, hanem mert futni akartam. Ez jó, ez igazán jó jel. A nyaralás alatt, a Balatonon minden reggel futottam, utolsó nap egy kellemes, 1:40-es fokozó félmaratont. Sajnos eltaktikáztam a végét, túl hamar kezdtem a hajrát, a 21.1 után lett volna még úgy 1300 méter a szállásig, az már egyszerűen nem ment. Mindegy, jó érzés volt, főleg utólag ahogy a tempó profilját nézem. Ez volt augusztus 27-én, szerdán.

A barátaim rábeszéltek, hogy hétvégén (három nappal később) fussunk a Garmin WTF Sztendrén 16km-t. Oké, legyen. Persze nevezni elfelejtettem, amikor meg eszembe jutott, már késő volt. Sebaj, kimentünk nevezés nélkül, és a helyszínen kuncsorogtunk egy rajtszámért, hátha marad. Nos... maradt. :) És azon mód meg is futottam életem első dobogós helyét, a nem túl népes mezőnyből harmadik lettem (saccra max 20-25-en lehettünk). Az a Beda Szabolcs lett a második, aki márciusban megnyerte a BSzM-et. Azért ez elég jó érzés volt. A verseny gyakorlatilag egyetlen emelkedő volt félútig, majd ugyanaz lefelé, vissza. Utolsónak indultam, nem szeretem amúgy sem elfutni az elejét, inkább maradok a saját tempómnál, és majd onnan gyorsulok, ha úgy érzem. Így tettem most is. Szép lassan előzgettem a többieket, egy darabig Mag Erika mögött futottam, ő szintén visszatérőben volt egy sérülés után. Aztán a fordítóig egyedül maradtam. Ott kiderült, a negyedik helyen vagyok, nem is gondoltam volna! Lefelé aztán elengedtem magam, épp csak arra figyeltem hogy ne bukjak orra, tiszta erőből vágtatni kezdtem. Amikor megpillantottam a harmadik helyen futó srácot, úgy akartam elmenni mellette, hogy az demoralizáló legyen, hogy ne legyen kedve megpróbálni utánam jönni. Lapot húztam 19-re, mert ha nem jön össze akkor nem hogy visszaelőz, de kikészülök, lehet még a negyedik helyet sem tudom megtartani. Szerencsére bejött, elrobogtam mellette mint a gyorsvonat, és egy percig tartottam az eszeveszett iramot. Mikor hátranéztem, sehol sem volt. Közben utolértük a rövidebb távú versenyzőket, annyira jó volt a kedvem hogy mindenkinek odakiáltottam egy "gyerünköt" vagy "hajrát". Ez a siker az elmúlt időszak negatív érzései után már nagyon kellett, úgy érzem itt kezdtem igazán kimászni a gödörből.

Két héttel később Wizz Air félmaraton, ez már a hatodik alkalom volt hogy indultam rajta. Szeretem ezt a versenyt, valahogy stabil pontja lett az életemnek. Annyi elvárással indultam neki, hogy valahol 1:30 és 1:40 között kéne beérni, de nem 100%-ra pörgetve. Nos, ez össze is jött, 1:34-gyel raktam meg végül. A negatív splitek mentek úgy 16-17km-ig, ott kissé elfogytam, vissza kellett vennem a tempóból. Nem gáz, belefér, a terv meglett.

Egy héttel később újból nekimentem a Szénásnak. Egy ideje már készültem rá, egyszerűen muszáj volt revanst vennem, tartoztam magamnak ennyivel. A cél a 3:30-as idő volt, belül pontosan tudtam hogy képes vagyok rá. Most jóval komolyabb volt a felkészülés, mind fejben, mind a szükséges hozzávalók tekintetében. Nem mondanám túlságosan technokratának magam, egy futás kedvéért nem fogok Fénixbe ruházni, a régi kis Vivoactive-om még mindig jól teszi a dolgát. A navigációt viszont meg kellett oldani valahogy, így előszedtem a fiókból a 3 éve nyugdíjazott Sony Xperiámat. Az akkuja még mindig elég jó, így megvettem hozzá egy offline térkép appot (GPX Viewer - valami kemény 1600 forint volt). Ebbe feltöltöttem a Szénás trackjét, így az útvonal biztosítva volt. Tanulva a korábbi hibákból, elegendő vizet, gélt, egyebet vittem magammal. Még az izolációs fóliát is betettem a zsákba, remélve nem lesz rá szükség. Ja és a legfontosabb: egy héttel korábban vettem végre egy normális terepfutó cipőt, amit aztán egész héten nyüstöltem, teszteltm, szoktattam hozzá a lábam. A Szénás után kiderült, a lehető legjobbat sikerült választanom - még egy apró vízhólyagom sem lett! Szombaton aztán egyedül mentem ki Solymárra, és egyedül indultam neki, végig a saját tempómat futottam. Navigáció ide vagy oda, háromszor is sikerült benéznem egy-egy kanyart és rossz irányba indultam. Ez a három eltévedés kb. 3-5 perc pluszt jelentett, de ezzel őszintén szólva számoltam. Azzal viszont kevésbé, hogy hiába voltam jobban felkészülve, mégis bele kellett sétálnom. Megint. Igaz, jóval kevesebbet, és most inkább a stratégia része volt, de... akkor is. A vége 3:32 lett, ha hozzáveszem az eltévedést akkor lazán befér a három és fél óra alá - a kitűzött cél végre meglett. Ráadásul egyáltalán nem futottam szét magam, teljesen jó állapotban értem be a célba. Na itt múlt el végre a megtörés állapota. (Zárójelben hozzáteszem, tervezem harmadszor is megfutni a Szénást, immáron 3:15 alá célozva. Úgy érzem, menni fog - de ezt valamikor november-decemberben kísérelem csak meg.)

A következő hetekben Ferivel 20km feletti futásokat toltunk, ő közben készül a SPAR maratonra, neki is revans lesz a tavalyi menet után. Én a SPAR-t elengedtem, idén nem neveztem rá. Szívesen futottam volna mint iramfutó, de azok a helyek már beteltek, talán majd jövőre. Annyit kaptam a futástól, hogy úgy érzem, szívesen visszaadnék valamit a többi futópajtinak, futótársnak, szóval... remélem lesz még rá lehetőség.

Közben kerestem valami emelkedőt, dombrafutásban, de főleg dombRÓL futásban bőven van mit gyakorolnom. Szóval... "I want to see mountains again, mountains Gandalf!"

A Csepel-sziget sajátossága, hogy sík, k**vára sík. A legközelebbi valamire való emelkedő a Camponával szemben van, és ha már lúd, gágogjon komolyan: irány a Park, illetve Nyél utca, nesze neked emelkedő. A Park utcán ráadásul van egy mért szakasz, a sors iróniája hogy az első Szénás kör hetében bringával pont megszereztem itt a koronát (nem azt, a másikat). Ha ezen felmegyek a 7-es főútig, az otthonról épp kiad egy félmaratont - épp erre van szükségem! Felidéztem Jurek könyvét, amikor a Mount Si hegyen készült az első hegyi ultrájára. Valami hasonló lesz ez nekem is, persze csak kicsiben.

Nos... jobban ment mint gondoltam. Sokkal jobban. A Park utca, majd később a valamivel lankásabb, de még így is elég meredek Nyél utca nem szegte kedvem, felfelé is sikerült 5:20-as tempót futnom, összességében pedig a bemutatkozó első szintes félmaratonom épp 1:40 lett. Lefelé szinte repültem, volt bőven 4 perc alatti kilométer, a csúcs valahol 3 perc környékén lehetett. Álom! Végre! Visszatértem!

Otthon persze jött a fekete leves: a jobb talppárnámon sikerült valami igen komoly vérhólyag-kezdeményt összeszednem. Nem vérzett ugyan be, de a bőr 20 forintosnyi helyen elvált a talpamtól és nagyon fájt. Ha két kilométert még ráfutok, szép vörös-lila színe lett volna, így csak enyhén bebarnult. Ez csak azért volt para, mert 11 napra rá várt az UltraBalaton, ahol egy 54km-es szakaszt kellett lenyomnom. (Az UB-nek inkább szentelek egy külön posztot, megéri.)

Nos, nagyjából ennyi dióhéjban, ami kimaradt. Megtörtem, elbuktam, aztán megráztam magam és felkeltem a padlóról. Hogy mi lesz a későbbiekben, még nem tudom. Nagyon nem szeretnék tervezni, amit idénre kitűztem, sajnos nyomokban sem jött össze. Azért pár kisebb cél már dereng, nemsokára írok róluk. Szevasztok! :)